Ki rendezi majd a 2036-os nyári olimpiát?

Különös világban élünk, ami az egyik pillanatban még a világ legtermészetesebb aprósága, rövid időn belül elfelejtett, régi, ostoba szokásként jelenik meg a nagy nyilvánosság előtt. Legalábbis a fontosak, a nagyon fontosak igyekeznek úgy eladni a világnak a hirtelen beállt furcsa változást, mint a világ legtermészetesebb dolgát, sőt, a korábbi évtizedeken keresztül alapnak számító szokást letagadják, illetve meghaladottnak kiáltják ki. Aztán hipp-hopp, eltelik pár év, és az a nagyon új és eredeti ötlet, amit sebtében bevezettek a köztudatba, gyorsan feledésbe merül, és a korábbi ügymenet pedig újfent természetessé válik. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy öt éve Brisbane úgy kapta meg a 2032-es olimpia rendezési jogát, hogy tényleges verseny nem zajlott a pályázók között. Igaz, valójában pályázat sem volt, csupán a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) a 2021-es tokiói játékok kezdete előtt, a 138. ülésén bejelentette, hogy az ausztrál város lesz a házigazdája a tizenegy év múlva esedékes nyári olimpiának. Volt felháborodás, ám az évek gyorsan elteltek, két téli olimpiát is odaítéltek azóta a „pályázóknak”, majd eljutottunk a jelenbe, és lám, a 2036-os kiadás esetében már arról olvashatunk, hogy legalább hét érdeklődő pályázik a tíz év múlva rendezendő nyári olimpiára. Ja, hogy közben új vezetője lett a NOB-nak?!

A NOB októberben hét országgal folytatott egyeztetéseket a 2036-os olimpiával kapcsolatban, míg a jelentkezés hivatalos határideje október 31., győztest pedig 2029-ben hirdetnek majd. Miért akarja mindenki a 2036-os játékokat? India történelmet írna, Katar a sportdiplomácia újabb csúcsára tör, Németország a múltját idézné meg, Törökország újra próbálkozik, Dél-Korea visszatérne a figyelem középpontjába, Dél-Afrika első afrikai országként rendezhetne olimpiát, Magyarország pedig a sportnemzeti ambícióit válthatná valóra.

 A 2036-os nyári olimpia rendezéséért zajló versenyben azonban nem elég a lelkesedés: pénz, infrastruktúra, politikai támogatás és hosszú távú elképzelés is kell a sikerhez. Nos, igen, az olimpia rendezése régóta többről szól, mint tizenhat nap sportünnepről. Olimpia Indiában? A világ legnépesebb országa számára az olimpia megrendezése történelmi léptékű vállalkozás lenne. India gazdasági és geopolitikai súlya egyre nő, a kormány pedig szeretné, ha ez a sportban is tükröződne. A központi szerepre Ahmedabad pályázik, amely a 2030-as Nemzetközösségi Játékok házigazdája lesz, és a világ legnagyobb (krikett)stadionjával is rendelkezik. A rendezés lendületet adhatna a közlekedésnek, az infrastruktúrának, a sportlétesítmények fejlesztésének és az olimpiai sportágak népszerűsítésének. India ugyanakkor komoly kihívásokkal néz szembe. A párizsi olimpiai szereplés nem igazolta maradéktalanul a nagyhatalmi álmokat, a sportirányítás és a szervezeti működés hiányosságai pedig szintén kérdéseket vetnek fel. Ennek ellenére Ahmedabad a legnagyobb esélyes, ekkora üzleti lehetőséget nem hagyhat ki a NOB, sem a mögötte álló támogatói kör.

A legnagyobb kihívónak, ellenfélnek Doha ígérkezik. Katar a 2022-es labdarúgó-világbajnoksággal már megmutatta, hogy kis területű, jelentős pénzügyi erőforrásokkal rendelkező országként is képes a világ figyelmének középpontjába kerülni. Doha számára a 2036-os olimpia a következő lépcsőfok lehetne: a közel-keleti állam elsőként rendezhetne nyári játékokat a térségben, és tovább erősíthetné nemzetközi sportdiplomáciai szerepét.

 A stadionok, a közlekedési beruházások és a nagyszabású sportesemények lebonyolításában szerzett tapasztalat Katar mellett szól. A legnagyobb akadály azonban az éghajlat. A nyári hónapok szélsőséges hősége miatt az olimpia hagyományos, július–augusztusi időpontja komoly problémát jelentene. A versenyprogram módosítása és a sportolók biztonságának garantálása ezért kulcskérdés. Katar esélyeit a pénzügyi háttér erősíti, de a rendezéshez az időjárási kihívásra is hiteles választ kell adnia.

Németország számára a rendezés egyszerre sportpolitikai ambíció és társadalmi próbatétel. München 1972-ben már otthont adott a nyári olimpiának, és még mindig megfelelő infrastruktúrával, szervezési tapasztalattal és erős sporthagyományokkal rendelkezik. Egy újabb játékok lehetőséget adnának a meglévő létesítmények korszerűsítésére, a fenntartható rendezés bemutatására és a német sport nemzetközi pozíciójának megerősítésére. A német modell egyik legfontosabb kérdése, hogy sikerül-e megszerezni a társadalom támogatását. Az olimpia hatalmas költségei, a közlekedési fejlesztések és a beruházások megtérülése minden komoly pályázatnál vitákat keltenek. Törökország öt sikertelen kísérlet után sem adja fel. Isztambul különleges földrajzi helyzete, két kontinenst összekötő szerepe és hatalmas városi mérete egyedülálló olimpiai hátteret kínál. Törökország számára a rendezés a nemzetközi tekintély növelését, az idegenforgalom további erősítését és a nagy sportesemények szervezésében szerzett tapasztalatok kamatoztatását jelentené.

Dél-Korea két olimpiának is otthont adott már: Szöul 1988-ban a nyári, Phjongcshang pedig 2018-ban a téli játékokat rendezte. Az ország fejlett technológiai háttere, modern közlekedési rendszere és sportesemények lebonyolításában szerzett tapasztalata komoly előnyt jelenthet. Szöul kézenfekvő választás lehetne, de a konkrét helyszínek és a beruházási terv részletei döntőek lesznek. 

A kérdés az, hogy az ország számára a 2036-os olimpia valóban új stratégiai lehetőséget jelent-e, vagy inkább egy későbbi rendezés előkészítésének része. Ki ad esélyt Dél-Afrikának? Fokváros lehetne az első afrikai város, Dél-Afrika pedig az első afrikai ország, amely olimpiai játékoknak adhatna otthont. Az ország 2010-ben már bizonyította, hogy képes lebonyolítani egy nagy sporteseményt, a foci-vb viszont a múlt, és annak ellenére sem biztos, hogy az olimpiát el szeretnék vinni Afrikába, hogy a NOB elnöke, Kirsty Coventry zimbabwei származású. 

És persze Budapest, az örök reménykedő. Magyarország a lakosságszámához képest kiemelkedő olimpiai eredményeket ért el, Budapest pedig számos világversenynek adott már otthont. A rendezés gondolata régóta jelen van a magyarországi sportéletben. Egy olimpia felgyorsíthatná a közlekedési és sportinfrastruktúra fejlesztését, növelhetné Budapest nemzetközi ismertségét, és új lehetőségeket teremthetne a hazai sportolók, edzők és utánpótlásprogramok számára.

 A sporteredmények azonban önmagukban nem elegendők. A költségek átláthatósága, a társadalmi támogatottság, a hosszú távon is hasznosítható létesítmények és a stabil politikai elkötelezettség egyaránt alapfeltétel. Magyarország legnagyobb feladata annak bizonyítása lenne, hogy a rendezés nem pusztán nemzeti presztízsberuházás, hanem gazdaságilag és társadalmilag is fenntartható vállalkozás. A nemzetközi versenyben ráadásul olyan országokkal kell felvennie a küzdelmet, amelyek közül több jóval nagyobb pénzügyi és infrastrukturális tartalékokkal rendelkezik. Akár úgy is feltehetjük a kérdést: kilép a megszokott mederből a NOB, vagy nyit a nagyvilág felé? München és Szöul a biztos pontok, a megszokott beidegződések továbbvitele, a nyugati világ nyitott kapuinak döngetése, Ahmedabad, Doha, Isztambul, Fokváros és Budapest viszont a valódi nyitást jelentené a sport- és a nagyvilág felé. Ezúttal mintha lenne esély a nagy nyitásra.