2018. november 11., 10:36

Ki lesz a lejtők királya?

Október utolsó hétvégéjén Söldenben rendezték az alpesisí-világkupa új idényének első versenyét. Eredetileg a férfiak és a nők óriás-műlesiklására került volna sor, a férfiak számát azonban, hasonlóan a tavalyi szezon nyitányához, ezúttal is törölni kellett. A 2018-2019-es idény sűrűnek ígérkezik, a csúcspontja pedig a februári svédországi világbajnokság lesz.

Vlhová Sölden
Fotó: TASR/AP

Az október 27-i női óriás-műlesiklást a francia Tessa Worley nyerte az olasz Federica Brignone és az amerikai Mikaela Shiffrin előtt. Másnap a férfiak küzdelme elmaradt az erős havazás miatt, át kellett tenni egy másik időpontra. A söldeni óriásszlalomot ugyanúgy Ausztriában, Saalbach-Hinterglemmben pótolják december 20-án. Elméletileg 41 egyéni világkupafutamot rendeznek a férfiak és 39-et a nők számára, mindkét nem esetében 21-21 helyszínen. Végül hány vk-versenyt bonyolítanak le, az időjáráson és a szerencsén is múlik. Esélylatolgatás? A férfiak esetében ki más lehetne az abszolút favorit az összetett vk-győzelemre, mint a hétszeres címvédő, Marcel Hirscher.

A huszonkilenc éves osztrák a 2017-2018-as idényben az összetett mellett műlesiklásban és óriás-műlesiklásban is begyűjtötte a kristályglóbuszokat. Az 5-5 szlalom és óriásszlalom szakági diadal mellett tavaly végre összejött neki az olimpiai arany is. Phjongcshangban óriás-műlesiklásban és kombinációban győzött, szlalomban viszont már az első körben kiesett. A világbajnokságokról 6 arannyal büszkélkedhet, ebből négyet egyéniben szerzett, míg a világkupában 58 győzelemnél tart. Ki tudja megállítani? Hirscher kiemelkedik a mezőnyből, szinte lebegve siklik le a lejtőkön, alig érintve a havat, nem húz maga mögött hóförgetegeket. Az osztrákot motiválhatja az első fia októberi születése is. Idén is elsősorban a legnagyobb riválisa, a norvég Henrik Kristoffersen szorongathatja meg mindkét erős számában és összetettben is. A norvégnak még nincs világbajnoki érme, olimpiáról már igen, de az arany hiányzik. A technikai számok kettejük párharcát hozhatja ismét, míg a gyorsaságiakban az elmúlt idényben lesiklásban kristálygömböt nyerő svájci Beat Feuz és a norvégok, Kjetil Jansrud és Aksel Lund Svindal a favoritok. Előbbi super-G-ben lett szakági vk-győztes.

A női világkupa utolsó két szezonját Shiffrin húzta be. Emellett öt kristályglóbuszt nyert szlalomban, és huszonhárom évesen kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok. A vk-ban 43 győzelmet aratott. Shiffrin honfitársa, a harmincnégy éves Lindsey Vonn lényegében már csak a rekordok miatt versenyez, legalábbis a médiában rendszeresen erről nyilatkozik. Míg régebben arról beszélt, hogy addig versenyez, amíg be nem éri a svéd Ingemar Strenmark 86 vk-győzelmét, amitől négy siker választja el, a szezon előtt megváltoztatta a véleményét, és bejelentette, hogy bárhogy is alakul, ez lesz az utolsó idénye.

Shiffrin Vonn nyomdokaiba léphet, hiszen egyre jobb eredményeket ér el a gyorsasági számokban is, tavaly decemberben Lake Louise-ban már lesiklásban is az első helyen ért célba. Vonn visszavonulásával tehát megmarad az amerikai dominancia, de egy kevésbé a rivaldafényben élő alpesisíző veheti át a helyét. Shiffrin és Vonn nem éppen barátnők, és láthatóan teljesen más karakterek. Az egyszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Vonn, aki lassan hat éve elvált a férjétől, de továbbra is az ő nevét viseli, a gyorsasági számokban érhet el még sikereket, míg Shiffrint aligha közelítheti meg bárki is összetettben.

A magyar alpesisíben Miklós Edit áprilisi visszavonulása után marad egy jókora űr, a szlovákok viszont ismét reális esélyekkel szállhatnak harcba a győzelmekért a vk-futamokon. Veronika Velez-Zuzulová visszavonult, októberben neki is fia született, Petra Vlhová előtt pedig továbbra is nagy lehetőség áll. A huszonhárom éves liptószentmiklósi lány az elmúlt idényben az ötödik helyen zárt összetettben, míg szlalomban negyedik lett. Az eddigi négy vk-győzelmét műlesiklásban érte el. Tavaly kettőt nyert, az elsőt épp a soron következő helyszínen, Leviben, ahol tavaly is az első műlesiklóversenyt rendezték.

Vlhová Söldenben a 19. helyről várhatta az első kör után a folytatást, de a második körben rontott, végül 16 másodperces hátránnyal Worley mögött rangsorolták a 29. helyen, de vk-pontot nem kapott, hiába ért célba. Ebben az idényben a szlalom és az óriás-műlesiklás mellett super-G-ben, lesiklásban és kombinációban is elindul. Noha nem vár semmit, de egyre erősebbnek érzi magát, és szeretné kipróbálni magát ezekben a számokban is. Egyértelmű a cél, idővel minél jobb eredményt elérni összetettben.

A 2018-2019-es szezonban még előrébb szeretne végezni műlesiklásban, és persze a vb-n is jó eredményt akar elérni. A 2017-es St. Moritz-i világbajnokságról van egy ezüstje csapatban, szlalomban negyedik, óriás-műlesiklásban nyolcadik lett. A 2018-as olimpia nem úgy sikerült, ahogy elképzelte, mindkét erős számában csak 13. lett, super-G-ben 32., lesiklásban kiesett, míg kombinációban az előkelő 5. helyen végzett. A Žampa fivérektől, Adamtól és Andreastól az is jó eredmény lenne, ha beverekednék magukat a pontokat jelentő legjobb harmincba. Erre az idősebb Adamnak van nagyobb esélye, aki a 2014-es szocsi olimpián kombinációban ötödik lett.

A világkupa Finnországban folytatódik a nők november 17-i műlesiklásával, másnap a férfiak is szlalomban versenyeznek, ezután a szokásosnak nevezhető észak-amerikai helyszínek következnek, de már két részre szakad a mezőny a nemek alapján. A világkupa március 13-17. között zárul az andorrai Soldeuban rendezendő vk-döntővel, míg a világbajnokságot Åreban tartják február 5-17. között.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.