Ki lehet az év sportolója?
Nézhetünk a múltba, a nagyon távoli múltba is, és a jövőbe, a nagyon távoli jövőbe is. Ilyen volt, talán ilyen lesz. Vagy nem nézünk sem előre, sem hátra, csak a jelenben toporgunk, mert az annyira jó, és mindenki azt üvölti körülöttünk, hogy csak az számít. Az élet és a sport is többről szól, mint az állati létben való dagonyázásról.
Ki lesz év sportolója? Kiket emelhetünk ki 2024-ből? Az idei olimpiai bajnokokat, és a három úszó mellett elég nehéz lesz labdába rúgni a többieknek.
Szóval Párizsban hat aranyat szerzett Magyarország, ebből hármat az úszók hoztak össze: Kós Hubert 200 háton, Milák Kristóf 100 pillangón, Rasovszky Kristóf pedig a nyílt vízi úszók 10 kilométeres távján. A másik két egyéni győzelmet Márton Viviana szállította taekwondóban, valamint Gulyás Michelle öttusában.
A férfi párbajtőrcsapatból kit lehetne kiemelni? Egyébként a hat arany mellé hét ezüst és hat bronz is társult a 2024-es nyári olimpiai játékokról. Az éremtáblázaton ez a tizennegyedik helyet eredményezte. Ez egyeseknek kevés, de nekik az ötven érem is kiábrándítóan gyér termés lenne. Amit tényleg hiányolni lehetett magyar szemszögből az olimpiáról, az a mindig sikersportnak számító kajak-kenu. Négy második és három harmadik helyezés, és talán a vízipólósoktól is vártunk egy érmet, a férfiak egy, a nők két hellyel lecsúsztak az éremről.
Nem kerülhetjük ki a németországi labdarúgó-Európa-bajnokságot sem. A három csoportmérkőzésből egyet, a skótok elleni utolsót megnyerte a válogatott, előtte két sima vereséget szenvedett el a svájciaktól és a németektől, és elég egyértelmű volt, hogy ez a magyar csapat kevés a legjobbakhoz, a nyolcaddöntőhöz jóval több kell, nem elég a többi gárda gyenge szereplésében bízni. Az őszi Nemzetek Ligája meg azt hozta, amit tudtunk és vártunk, a németektől és a hollandoktól idegenben alaposan kikaptunk, itthon viszont mindkét alakulattól raboltunk egy-egy pontot, a bosnyákokat közben kinn legyőztük, előtte idehaza gól nélküli döntetlent játszottunk velük. Klubfoci?
A Ferencváros februárban még az Európa Konferencia Liga rájátszásában a sorozat későbbi győztesétől, az Olimpiakoszról két 1-0-s vereséggel kiesett, az új szezonban már az Európa-ligában szerepel, méghozzá meglepően sikeresen, hat forduló után a tizenhatodik helyen, továbbjutásra áll.
A férfi kézilabda-válogatott az év eleji németországi Európa-bajnokságon az előkelő ötödik helyet szerezte meg, majd márciusban kijutott az ötkarikás játékokra, ahol a tizedik helyen zárt. A nők áprilisban kijutottak az olimpiára, Franciaországban a hatodik helyen végeztek, az év végi osztrák, magyar és svájci közös rendezésű Eb-n a bronzérmet szerezték meg. A februári dohai vizes világbajnokságon a férfi vízipólósok a csalódást keltő hetedik helyen zártak, miközben a nők a döntőben buktak el az amerikaiak ellen. Rasovszky Kristóf (10 km-es nyílt vízi úszás) egyetlen magyarként szerzett aranyat a vb-n. A júniusi belgrádi úszó-Európa-bajnokságon Magyarország 12 aranyat, 9 ezüstöt és 10 bronzot szerzett. A női kézilabda Bajnokok Ligáját a Győri Audi ETO KC nyerte meg hatodik alkalommal, miután a budapesti döntőben 30-24-re lesöpörte a Bietigheimet.
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2024-es győztese a Ferencváros lett, miután 12-11-re felülmúlta a tizenegyszeres rekordbajnok Pro Reccót. A Fradi második trófeáját vihette haza. A jéghokisok mindkét nem esetében ugyanazt az utat járták be idén. A nők a klagenfurti divízió I/A világbajnokságon végeztek a második helyen, ezzel egy év után ismét feljutottak az élmezőnybe, míg a férfiak a bolzanói divízió I/A vb-t megnyerték, és egy év után ők is visszajutottak az elitbe. Magyar szempontból az év utolsó jelentős eseménye a decemberi budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság volt. Sárkány Zalán 800 méter gyorson, Kós Hubert pedig 200 háton szerzett aranyat a Duna Arénában, és két ezüstöt is bezsebeltek a magyarok Kóssal (100 hát) és a női 4x200 méteres gyorsváltóval. A sikereket lehetne folytatni, ahogy a kudarcokról is regényt lehetne írni, de nem lesz másként 2025-ben sem.