2022. március 31., 09:22

Kezdődik a Final Four Magyarországon

A magyar városok felkészültek a teke BL négyes döntőre. A legrangosabb európai kupasorozat idei végjátékát két városban bonyolítják le. A Rába-partján a nők gurítanak, míg a férfi csapatok Pápán lépnek pályára.

Győr teke
Fotó: NVESZ

Radnóti Ákos alpolgármester a négyes döntő győri sajtótájékoztatóján elmondta „Győr önkormányzata kiemelkedően fontosnak tartja a sportélet támogatását, és büszke sportolóira, sikeres csapataira. „A teke sportág jelentős hagyományokkal rendelkezik Győrben, meghatározó alakjai közé tartozik pl. Mráz László, kétszeres világbajnok, aki 97-szer ölthette magára a címeres mezt, valamint Kristyán Zsuzsa ötszörös világbajnok. Tavaly, Győr királyi várossá válásának 750. évében Kristyán Zsuzsának, a magyar tekesport koronázatlan királynőjének nevét vette fel a Bajnokok Ligája döntőjének helyet adó tekecsarnok. Nagy örömünkre szolgál, hogy városunkban és ebben a létesítményben láthatjuk vendégül a sportág legkiválóbb nemzetközi képviselőit.” – nyilatkozta Radnóti Ákos.

Az esemény győri sajtótájékoztatóján elhangzott, Magyarország számára sporttörténelmi jelentőségű a négyes döntő.

„A final four lebonyolítása felelősség és küldetés is egyben. Azt várom ettől az eseménytől, hogy közelebb kerül a tekesport az emberekhez, és Európa is felfigyel a magyar pályákra és lehetőségekre. Sajnos magyarországi csapat nincs a döntőkben, de számos magyar játékosért és egy magyar csapatért szurkolhatunk két napig. Nem jöhetne létre ez a kupadöntő Győr, Pápa és a nemzetközi tekeélet együttműködése nélkül.”- mondta Pintyőke Marcell, a Magyar Tekeszövetség elnöke, aki egyben a nemzetközi szövetséget is irányítja.

A nőknél a német Bamberg, a horvát Rijeka, az osztrák Neunkirchen és a romániai Marosvásárhely harcolta ki négyes döntőbe jutást.

A férfiaknál két német csapatot láthatunk Magyarországon, miután a Zerbst és a Raindorf is bejutott a legjobb négy közé, de ott lesz a szlovák Podbrezova és az olasz Neumarkt is.

Több magyar résztvevője is lesz a négyes döntőnek. Ott lesz a férfiaknál Kiss Tamás (KK Neumarkt), aki egészen elképesztő 720 fás eredménnyel szerzett pontot csapatának a negyeddöntőben. Ugyancsak a Neumarkt együttesét erősíti a szerb válogatott Zavarkó Vilmos is. A női mezőnyben a KK Mlaka Rijeka csapatának tagja Méhész Anita és Sáfrány Anita, és természetesen a Marosvásárhelyben több romániai magyar tekés is van.

Az idei Bajnokok Ligája négyes döntőjének első versenynapja április 2-án lesz. Ekkor az elődöntőket bonyolítják le mindkét városban, a helyosztókra, azaz a bronzmeccsekre és a finálékra április 3-án kerül sor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.