2018. június 7., 16:42

Két magyar sportvezetőt örökre eltiltott az ISU

A Nemzetközi Korcsolya Szövetség (ISU) életre szóló eltiltást szabott ki két magyar sportvezetőre, Sallak Györgyre és Darázs Istvánra.

sallak-gyorgy.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: archívum

A szervezet fegyelmi bizottságának határozata szerint az etikai kódex megsértése miatt marasztalták el a két sportvezetőt, miután a Deloitte könyvvizsgáló cég jelentése alapján ISU- és nemzetközi edzőtáborok szervezésével kapcsolatban hűtlen kezelést állapítottak meg.

Az ISU minden saját szervezésű rendezvényétől eltiltotta a két magyart, akiket az eljárási költség is terhel. A döntés ellen a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) nyújthatnak be fellebbezést a sportvezetők, míg az ISU kilátásba helyezte, hogy az elsikkasztott pénzt, mintegy 50 ezer svájci frankot (kb. 59 ezer euró) jogi úton szerzi vissza.

Sallak György, a magyar szövetség (MOKSZ) egykori főtitkára, ügyvezető igazgatója és nemzetközi igazgatója 18 éven keresztül az ISU fejlesztési koordinátora volt, 2016 júniusában a nemzetközi szervezet elnöki posztjára is pályázott.

Darázs István
Darázs István
Fotó:  MTI

Darázs István a magyar szövetségben a gyorskorcsolyázók ágazati sportigazgatója volt. A MOKSZ mindkét sportvezető munkaviszonyát felmondta az ISU-vizsgálat megindítása előtt.

A MOKSZ az indokolt jogi lépéseket az ISU-vizsgálat jogerős lezárása után kívánja megtenni.

sallak-gyorgy.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.