2021. szeptember 13., 18:02

Két arany a cél a Világjátékokon - interjú Bukor Ádámmal

A felvidéki Bukor Ádám ismét sikeres nyarat zárt, mert kiharcolta a jövő évi Világjátékokon való részvételt, és tovább bővítette az éremgyűjteményét. A tervekről, az elmúlt időszak kihívásairól és a lehetséges olimpiáról is beszélgettünk a Magyarország színeiben versenyző uszonyosúszóval.

Bukor Ádám
Bukor Ádám
Fotó: Bukor Ádám/Facebook/Majer Csaba József

Hatszoros világbajnok, hatszoros Európa-bajnok és négyszeres világcsúcstartó. Jó a felsorolás?

Igen. Hozzátenném, hogy négy éven keresztül 2013,2014,2015 és 2016 Világkupa-sorozat győztes voltam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ezeken a versenyeken négy év alatt 32 aranyat zsebeltem be és így lett egy olyan pontszámelőnyöm, hogy győzni tudtam a világ előtt.

2013-ban Genfben az első Világkupa-sorozatban, amelyen indultam, csak tizennégy éves voltam. Egy pont előnnyel győztem! Hatalmas élmény volt számomra.

Sikerekből tehát nem volt hiány, de mégis hogyan értékeli az idei nyár eredményeit?

Vegyes érzésekkel indultunk az edzőmmel nyár elején erre a világbajnokságra. Május 1-jén és 9-én Kecskeméten az OB-n életem legjobb eredményeit úsztam két országos csúccsal. A 400 m-en a nemrég megdöntött 10 éves világcsúcs idejét úsztam századra pontosan, és a 200 m-en is életem legjobbját produkáltam, így ezen a távon idestova két éve nem találok legyőzőre a világon. Ezután május 15-én megbetegedtem, magas lázzal feküdtem két hétig az ágyban. A kondíciómra nézve ez nem volt nagyon bíztató. Éreztem, hogy nagy a baj, mivel a VB a jövő évi Világjátékok selejtezős versenye volt.  Más lehetőség nem volt a kijutásra. Május 25-én tértem vissza és nulláról kezdtem mindent. Semmi erőm nem volt. Az edzőm egy teljesen új edzéstervet állított össze és csak reménykedtünk, hogy sikerül „visszajönni”. Június 27-én kiutaztunk a világbajnokságra azzal, hogy sikerüljön a világjátékokra való kvalifikáció. Ezért a 400-ast úgymond elengedtük, de így is sikerült egy dobogós harmadik hely, aminek nagyon örültem. Másnap a 200-on, az elődöntő után éreztem, hogy az esti döntőben meg tudom oldani a feladatot. Este ezen a távon talán életem legfontosabb aranya jött össze. Hatodszor lettem világbajnok! A legjobb időmtől elmaradva ugyan, de ez ilyenkor senkit nem érdekel.

A fő cél, a jövő évi Világjátékok, amely a nem olimpiai sportágak legnagyobb sportünnepe, tehát, ha kihívások mellett is, de összejött. Mennyire lesz más ez a sportesemény, mint a világbajnokságok és kontinensviadalok?

Egyfelől életem egyik legfontosabb versenye, ha nem a legfontosabb. Erre fel kell készülni. Más megoldás nincs. A világbajnoksággal és a kontinensviadalokkal ellentétben a Világjátékok nem elődöntős verseny. Mivel két számban, a 200-on és a 400-on is kiharcoltam a részvételt, így ezekben indulok majd. Csak egyszer kell úsznom, méghozzá egy-egy távot, azt viszont a lehető legjobban.

Milyen céllal készül a világeseményre?

Mindenképp nyerni szeretnék mindkét számban! Ez nem titok.

Többször nyilatkozta, hogy szeretne klasszikus úszásban is bizonyítani a legmagasabb fórumon, vagyis az olimpián. Mi kell ahhoz, hogy ott lehessen Párizsban?

Most elsősorban a Világjátékok a cél. Ezt semmiképp nem zavarhatja meg még csak egy gondolat sem, ami nem a 2022-es birminghami Világjátékokra való eredményes felkészülést és a sikerre való fókuszálást szolgálná. A kettőt nem lehet „összemosni”. Teljesen másról van szó. A

Világjátékok után le kell tenni az uszonyt és egy másféle munkának nekifogni, de nagyon-nagyon keményen.

A klasszikus úszás terén van mit pótolnom, ugyanis azt, amit más 22 éves úszó már kiskorától csinál, én csak másfél, két éve. De ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen elérni. Hogy megértse az olvasó, napi nyolc óra edzésnek kell majd nekifogni, legalább három fázisban. Ha elég kitartó és céltudatos leszek, akkor elképzelhető, hogy menni fog.

Mennyire segít ebben a célban az uszonyosúszás, vagy teljesen másként kell készülni?

Mivel már tizenhat éve versenyzek, tapasztalatomnál fogva tudok olyan elemeket használni a klasszikus úszásban az uszonyosból, amely az előbbi fejlődését segíti. Az edzőmmel erre már készültünk, és ezeket az elemeket mindkét úszásban használjuk. Sokat segít Petrov Árpi csapata, a Győri Úszó Sportegyesület is, mivel reggelenként az edzéseket velük együtt végzem. Ebből sokat tanultam. Hozzáteszem, hogy a Győri Búvár Sportegyesület úszója vagyok és az uszonyos úszásról sem mondok le, mivel 2025-ben zajlanak a következő Világjátékok Kínában. Ennek a versenynek a selejtező világbajnoksága úgy néz ki, Budapesten zajlik majd 2024-ben. Elképzelhetetlen, hogy ezen ne vegyek rész, ugyanis akkor leszek a legjobb éveimben, és hazai közönség előtt szeretnék bizonyítani.

Milyen hatással volt a felkészülésre a járvány?

A két győri klub, amelyekben dolgozom, edzek, megtettek minden tőlük telhetőt, hogy a felkészülés, az edzések gördülékenyen működjenek, még akkor is, amikor sokkal kevesebb versenylehetőségünk volt, mint a járvány előtt. Ezt mindkét csapatnak köszönöm.

A versenyzés hiánya elbizonytalanította a sportolókat, de ezt mindenki máshogy élte meg, és elég kaotikus volt.

Mennyire indult be a régi edzésmunka az idén?

A világbajnokság után volt egy hosszabb pihenő, ami ennyi év aktív edzés és versenyzés után nagyon jól jött. Viszont a pihenés is aktív volt. A galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban, ahova nyolc évig jártam, igazgatói engedéllyel a tornateremben erősítettem, tornáztam. Szeptember második hetében kezdjük a vízi edzéseket, és ha minden rendben lesz, meg sem állunk a jövő nyári Világjátékokig. A Győri Búvár Sportegyesülettől, a Győri Úszó Sportegyesülettől, a Széchenyi István Egyetemtől Győrben, az Aqua Sportközponttól és a Bon Appetit étteremtől mostanra olyan lehetőségeket kaptam, melyek az elmúlt éveim megélt nehézségeit feledtetik. Bízom abban, hogy edzőmmel ilyen körülmények között jó munkát tudunk végezni.

Két éve Győrben tanul és készül. Mennyire nagy változás volt az életében, hogy már Magyarországot is képviseli?

Talán a sors akarta így. Jó döntés volt.

Milyen a győri úszóközeg?

Kiváló. Sok barátra leltem. Olimpikonokkal úszom, edzek reggelente, és ezen kívül is sokat beszélgetünk. Az egész város nagyon sportbarát és sportközpontú.

Milyen gyakran jár haza?

Ha nem utazom el versenyre, akkor általában Galántán töltöm a hétvégét.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/36-os számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.