2022. május 2., 20:00

Kegyetlen évek a sportolók mögött

Szervusz, hogy vagy, de jó téged látni – ezek voltak a leggyakoribb mondatok Feleden az 56. alkalommal megrendezett Gömöri Sportolók Díjátadó Gáláján. Hosszú évek óta nem is elsősorban az eredmény volt a lényeg, hanem az együttlét öröme, a remény, hogy két viszontagságos és reménytelen év után talán ismét a versenyzésé a főszerep. Amíg egy-egy koncertet, színházi előadást még meg lehet tartani online (bár az sem az igazi), a világhálón versenyezni szinte teljesen lehetetlen (bár bizonyos sportágak esetében erre is volt példa).  

gömöri csapatok
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Gecse Attila

Még 1967-ben egy rimaszombati sportfunkcionárius, Igor Antal indította útjára az ankétot (akit az elmúlt években két alkalommal, úgy az idén is Városdíjra jelöltek, ezúttal is sikertelenül), s az az elmúlt évtizedekben a Járási Testnevelési Szövetség és a kiválasztott évente más-más helyszín szervezésében a régió igazi sportünnepévé vált.

A Rimaszombati járás szétszakítása után a Rimaszombati járás a Nagyrőceivel összefogott, s évek óta a két járás együttesen ítéli oda az elismeréseket. Sőt, a mély jelenleg válságban leledző Területi Labdarúgó-szövetség is csatlakozott az ünnephez, így az idén ők is díjazták a legtehetségesebb focistákat, de megbecsülésük jeléül azok is elismerésben részesültek, akik az elmúlt évtizedekben életben tartották a focit a régióban.

A vírus mérhetetlen károkat okozott a régió sportéletében is, de valószínűleg nem az egyetlen oka annak, hogy Szlovákiában arányaiban a Rimaszombati járásban a legkisebb a működő focicsapatok száma. A VI. ligában, vagyis a járási ligában a 2021/22-es idényben mindössze öt csapat vesz részt, rajtuk kívül Rimaszombatban, Feleden, Ajnácskőn és Nagybalogon van működő klub (igaz, ez utóbbi is súlyos gondokkal küzd az utóbbi időben).

Feleden komoly hagyományai és jelene is van a sportnak

Feleden az idén ünneplik a szervezett sport létrehozásának a 100. évfordulóját, s a nagytelepülésen (a járás második legnagyobb községe) ma is aktív a sportélet. Ez elsősorban a focira vonatkozik, korosztályos csapataik mellett a felnőtt csapat az V. ligában szerepel (volt ez már jobb is), s többtíz-kilométeres körzetből biztosítja a focikedvelőknek a játszási, ahogy a szurkolási lehetőséget is. Mihályi Gábor polgármester az elmúlt tíz év alatt immár másodszor köszöntötte a régió legjobb sportolóit (az elmúlt években Rimaszombatban, Tiszolcon, Nagyrőcén, Nyustyán, Klenócon és Tornalján is megrendezték a díjátadót), s mint beszámolt róla, Feled ugyan csak nagyközség, de az elmúlt években kiépítették a teljes infrastruktúrát, a községnek magyar és szlovák nyelvű alapiskolája (Janko Jesenský és Szombathy Viktor Alapiskola), művészeti alapiskolája van, de sok civil szervezet is eredményesen működik. Ahogy fontosnak tartják a sportot is, hisz a környéken szinte mindenütt megszűntek a focicsapatok, a Rimaszombat-Medvesalja vonalon csak a feledi és az ajnácskői csapat működik, amely így értelemszerűen vonzza azokat a focizni vágyó fiatalokat, akiknek az egykor nagynevű, de mára jórészt elgyepesedett  jánosi, pálfalai, belléni, szútori, gortvai, várgedei, balogfalai, almágyi, vecseklői vagy tajti pálya már nem biztosít lehetőséget.

Főleg azokon a településeken szomorú a helyzet (Várgede, Almágy), ahol teljes szervezettségű alapiskola működik, s így volna utánpótlás. De nincs, s könnyű a felelősséget a számítógépre vagy a vírusra fogni. S igazából ott működik a foci, ahol törődnek az utánpótlással is (Feled mellett Ajnácskőn), s akadnak fanatikus tanárok.

A Területi Labdarúgó-szövetség egyik elismerését vehette át a feledi klubnál működő Kisantal Károly, aki hosszú évekig az egyik rimaszombati szakközépiskola igazgatójaként támogatta a futball-utánpótlást, s most ugyan már nyugdíjasként egy parányi település, Kisgömöri polgármestere, de mivel nem tudott futball nélkül élni, Feleden a legkisebbekkel foglalkozik. De ugyanezt teszi a feledi, szintén díjazott 46 éves Singlár Csaba, aki a helyi serdülők edzője, egyúttal az egyesület egyik motorja is, aki nemcsak menedzseri szerepet tölt be az egyesületnél, de ha kell, még a játékba is beszáll. A színpadra mankóval érkezik, ami egy szerencsétlen mozdulat következménye. Csapata két nappal később 9:0 arányban elpáholja a nagybalogikat, így továbbra is harmadik a tabellán.

Taekwondo, biatlon, kerékpár, íjászat

Azok a sportágak és klubok aratják le az idei (vagyis a 2021-es babérokat), amelyeknek fanatikus vezetőik vannak, s tűzzel-vassal tartották a lelket még ezekben a szörnyű időszakban is a fiatalokban is. Főleg egyéni sportágakról van szó, sokkal nehezebb helyzetben voltak a csapatsportágak, amelyeket bizony a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem lehetett online vagy szájmaszkban űzni, ráadásul mindig voltak hiányzók a pozitív tesztek miatt. A fiataloknál is nehezebb helyzetben vannak a felnőtt csapatok, sokan helyi munkalehetőség híján az ország más régióiban vagy külföldön találtak munkát, míg sokan megelégelték a vírussal járó bizonytalanságot. A díjátadón a hagyományokhoz híven a már megszokott kategóriákban adták át az elismeréseket, annyi különbséggel, hogy a Területi Labdarúgó-szövetség is csatlakozott az egyes korosztályi elismerésekhez. Az egyes díjátadók között pedig a helyi iskolák diákjai és a falu kulturális csoportjai mutatkoztak be, s mint kiderült, van mire büszkének lenniük.

A Boglárka Néptáncegyüttes szatmári táncokat mutatott be, s annyian voltak, hogy alig fértek el a nem túl nagy méretű színpadon. Egyedül a műsorvezető hölgy nem állt a feladata magaslatán, s miután a diákok kategóriájában győztes nagyrőcei Markus Sklenaríknak feltett bugyuta kérdésére nem kapott még tőmondatos választ sem, szerencsére a későbbiekben letett a riporteri szándékáról.

gömöri diákok
Fotó:  Gecse Attila

Sklenaríkot a képzeletbeli dobogón a teakwondós Tímea Morová és az íjász, a rimaszombati Bástya Íjászklub tagja, Mihályi Evelin követték. A futballisták az ajnácskői Deák Benjamint, a nagyrőcei Adam Gábrišt és a nyustyai Marek Šaligát díjazták. A serdülőknél a fanfárok a taekwondós Ivana Kyseľovát köszöntötték, aki kategóriájában korosztályos világbajnoki címig jutott, őt a rimaszombati teniszező tehetség, korosztályos szlovák bajnok, Pavel Keľo követte, míg a harmadik Dávid Balog testépítő lett. A futballisták közül az ajnácskői Magyar Marek, a jolsvai Ivan Schusser és a szirki Patrik Horvát vehetett át elismerést.  A felnőtteknél az idén a fanfárok a kerékpáros  Oľga Cabanová tiszteletére zendültek fel, aki a testépítő Natália Poprockát és a Bástya Íjászklub mindenesét, Lévay Tibort előzte meg. A klub és személyesen Lévay Tibor is sportágában a világ legjobbjai közé tartozik, a klub 4-4 aranyéremmel tért haza a tavaly Szekszárdon megrendezett világ- és Európa-bajnokságról is. A futballistáknál a felnőttek között Juhász Zoltánt (Osgyán), Peter Niklast (Jolsva) és Daniel Vojčík (Lubény) teljesítményét díjazták. A csapatversenyben a taekwondós klubok taroltak, az első helyen a nyustyai, míg a harmadik helyen a rimaszombatiak végeztek (ennek a klubnak aktív tagjai a Figei Tibor által vezetett chanbaristák is), a két klub közé a Bástya ÍjászKlub ékelődött be. A Területi Labdarúgó-Szövetség az ajnácskői U 19-es, a feledi U 11-es és a nagybalogi felnőtt csapatot díjazta. Utóbbit bátorságáért, hogy vállalta az indulást az V. ligában.

Speciális elismeréseket is kiosztottak

Több speciális díjat is kiosztottak, a labdarúgók a már említett Kisantal Károly és Singlár Csaba mellett megköszönték a tornaljai Czikora István és Milan Goceliak, valamint az ajnácskői Pataky Dezső munkáját is, akik áldásos tevékenysége nélkül nem tartana ott a feledi, a tornaljai és az ajnácskői foci, ahol tart.  Az edzők közül Berki Elemér (Jánosi), Dezider Gulkáš (Luubény) és Štefan Macko (Jolsva) érdemeit ismerték el. A  Járási Testnevelési Szövetség több jubilánst is díjazott, így Štefan Hanzel (jégkorong), Milan Chrapán (biatlon), Peter Draginský (minifutball), Vladimír Kobelovský (atlétika), Štefan Kohári  (futball és kosárlabda), Ivan Majorský (tollaslabda), Rábelyi László (testépítés) és Székesi Vince (futball és atlétika) sok évtizedes munkáját köszönték meg. Sajnos, megromlott egészségi állapotuk miatt csak kevesen tudták személyesen átvenni az elismeréseket. Különdíjat vehetett át a taekwondós Tomáš Mravec és a teniszező  Pavel Keľo is.

gömöri felnőttek
Fotó:  Gecse Attila

A díjakat a szövetség tisztviselői mellett Mihályi Gábor feledi és Szögedi Anna tornaljai polgármester adták át. Előbbi maga is elismerésben részesült a rendezvény példás megszervezéséért, amely ezúttal nem csupán a kötelező tiszteletkörök egyike volt, hanem a feledi szervezők példás munkájukért méltán vehették át.

A zsúfolásig megtelt kultúrház közönsége pedig abban a reményben távozott, hogy ismét nyugodtabb, a sportolásra immár alkalmas évek következnek. 

boglarka
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.