2018. november 1., 19:55

Kapičák Lucia, a losonci sakktehetség

A losonci Kármán József Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda 6. osztályos, 11 éves tanulója, Kapičák Lucia neve egyre ismertebbé válik a sakkvilágban. Játszott már többek közt Polgár Zsófia nagymesterrel és Andrej Kiska köztársasági elnökkel is.

Kapičák Lucia
Galéria
+2 kép a galériában

Lucia öt és fél éves korától sakkozik. Nagybátyja, Laurencsík Sándor kezdett vele foglalkozni, és hamar kiderült, hogy nagyon fogékony a játék iránt. Öt hónappal az első lépések után korosztálybajnokságot nyert, azóta is versenyről versenyre jár. A serleg- és éremgyűjteménye igencsak gazdag. Eddigi legjobb eredményei: háromszoros szlovákiai korosztályos sakkbajnok, kétszeres uniós bajnok. Teljesítette a női sakkmester jelölti szint feltételeit, így a FIDE nemzetközi sakkszövetségtől kilencévesen megnyerte a női nemzetközi sakkmester jelölt címet (WCM – Women Candidat Master). Jelenleg a füleki FTC férfi sakkcsapatának a tagja. A nagy versenyek mellett hétvégenként hazai és külföldi versenyeken, bajnokságokban szerepel. Ehhez viszont rengeteg felkészülés szükséges.

– Önálló tanrend szerint tanulok és heti négy napot járok iskolába, pénteken mindig edzésem van – mondja Lucia. – A felkészülések során elemezzük a lehetséges ellenfelek játékmódját, és felkészülünk ellenük a megnyitásokkal.

Lucia elmeséli, hogy egy-egy megnyitásnál rengeteg kombináció lehetséges. De vannak stratégiák a középjátékban, végjátékban, s ezeket mind tanulni kell. Nincs két egyforma játék. Edzőjével azóta is napi 3-4 órát edzenek.

Laurencsík Sándor szerint a sakkban rendkívül fontos a logikai készség és a koncentráció. Luciánál mindkettő igen korán megnyilvánult.

– 6-7 éves korában már viszonylag sokáig tudott koncentrálni, ami a hasonló korú gyermekekre nem jellemző. Emellett nagyon megfontoltan játszik. A leghosszabb sakkpartija 5 óra 15 percig tartott, ami rengeteg idő, és hatalmas koncentrációt igényel. Előfordul, hogy egy nap két meccset is játszik. A 4-5 órás játszmák nagyon komoly fizikai megterhelést jelentenek, a mentális igénybevételről nem is beszélve, hiszen egyetlen hiba vagy pontatlanság a parti elvesztését jelentheti. Ezen a szinten az egyes játszmák már szinte művészeti alkotások.

Lucia két emlékezetes mérkőzést jegyez. Az egyik a Budapesten Polgár Zsófia nagymesterrel játszott küzdelem, ahol 25 játékosból a három döntetlent elérő játékosok egyike volt. A másikat Andrej Kiska köztársasági elnökkel játszotta a pozsonyi elnöki palotában. Lucia kétszer vett részt világbajnokságon, 2015-ben Görögországban és 2018-ban Albániában, s nagyjából 25 ország sakkozóival játszott már. Ezeken a versenyeken komoly ellenfelekkel kerül össze, többek között kínai, izlandi, perui, amerikai, kanadai, orosz társakkal. A sok verseny a család számára komoly anyagi megterhelést jelent, ezért minden támogatás jól jön számukra. A kislány sikereit segíti a Kármán József Alapiskola és Óvoda igazgatósága és Losonc város. A további támogatói közül ki kell emelni a Talent Novej Európy alapítványt, Július Höffert, a losonci kórház igazgatóját és Princz József magánvállalkozót. A család és Lucia edzője nagyon örülne, ha a kislány további sikeres pályafutása érdekében újabb támogatókat találnának. Lucia álma, hogy elérje a nagymesteri címet és világbajnok legyen.

Kapičák Lucia
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.