2019. november 11., 14:00

Júliusban nem lesz WTA-torna Budapesten, februárban lehetne

Jövő júliusban biztosan nem lesz WTA-verseny Budapesten, februárban ugyanakkor elméletileg lehetne, de csak akkor, ha erre felhatalmazást kap a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) - írta honlapján az MTSZ.

tenisz - illusztráció
Fotó: TASR

A szövetség kiemeli, hogy a profi női tornákat szervező WTA közzétette 2020-as versenynaptárját, melyben összesen 60 torna - 55 WTA-esemény mellett a négy Grand Slam, valamint az olimpia - szerepel. Az 55 eseményt 28 országban rendezik, és február 17-i dátummal ott van a naptárban a Hungarian Ladies Open is, melyet 2017 és 2019 között rendeztek Budapesten.

"Ez ugyanakkor most egy sor kérdést felvet, illetve olyan anomáliákat, amelyek között ideje rendet tenni" - olvasható a honlapon.

Az MTSZ emlékeztet rá, "a magyar kormány 2019 februárjában döntött arról, hogy a következő négy évben Budapesten legyen a Hungarian Grand Prix (HGP) elnevezésű WTA-verseny. De nem februárban, hanem a wimbledoni torna után júliusban. Nem kemény pályán, hanem salakon. Nem az MTSZ rendezésében, hanem Márky Jenő, a HGP jogtulajdonosának a szervezésében."

A teniszszövetség úgy véli, Márky Jenő "tavaly, már az állam segítéségét kihasználva, vissza akarta költöztetni Budapestre a versenyt. 2019-ben ennek érdekében úgy kötött megállapodást az állammal - amivel utóbbi 2019-en túl további négy évre kötelezte el magát -, hogy két fontos dolgot nem vett figyelembe, ezáltal pedig a pénzt áldozó EMMI-t is gyakorlatilag megvezette."

Az MTSZ szerint ennek következtében állt elő a mostani helyzet, miszerint a 2020-as WTA-naptárban februári dátummal szereplő Hungarian Ladies Openre "nincs szerződése a Magyar Tenisz Szövetségnek a jogtulajdonossal, illetve nincs anyagi forrás az államtól, így azt egyedül megrendezni ezen körülmények között nem lehet."

A júliusi versenyre lenne anyagi forrás az államtól, ugyanakkor a WTA elnöksége az áthelyezést Budapestre nem engedélyezte, így "azt biztosan nem lehet megrendezni Budapesten, azt Bukarestben kell megrendeznie Márky Jenőnek - az előző évekhez hasonlóan".

Az MTSZ hangsúlyozza, fontos szempont, hogy 2020 és 2022 között Budapest rendezi a Fed Kupa döntőjét, melyre a világ 11 legjobb válogatott csapata érkezik a magyar mellett.

"A februári WTA-torna kiváló lehetőség lenne tesztversenynek, ahol a szervezésbe bevont újabb szereplők kicsit beleláthatnának a profi teniszversenyek világába, a Fed Kupa-döntő résztvevői közül többen is Budapestet választhatnák, hogy a körülményeket tapasztalják" - írja az MTSZ, amely szerint az ügyben patthelyzet alakult ki.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.