Ismét Érdi lett a legjobb
Zsinórban kilencedszer lett az év legjobb női versenyzője Érdi Mária a Magyar Vitorlás Szövetségnél.
![Érdi Mária](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2021-11/_erdi_maria_.jpg?itok=TqzFbLwU)
A kétszeres olimpikon, többszörös utánpótlás világbajnok vitorlázó a női laser radial hajóosztályban versenyzik. Az MVM Zrt. támogatottja a következő szezont a tervek szerint Olaszországban kezdi meg januárban. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége a versenyengedélyes sportolók és az elnökség szavazatai alapján
az Év Vitorlázójának választotta Berecz Zsombort és Érdi Máriát, az Év Ifjúsági Vitorlázója díjat pedig Fehér Boróka és a Tóth Attila - Borda Levente páros érdemelte ki.
Érdi Mária – az évet értékelve – elmondta, rendhagyó volt számára a 2021-es esztendő. Több kiemelkedő momentum is volt idén. Medemblikben volt egy Világkupa, ami elég jól sikerült. Ezüstérmes lettem ott, és a másik természetesen az olimpia. Rió után ismét ott lenni egy olimpián, az maga volt a csúcs. Természetesen foglalkoztat már 2024, de az még egy picit messze van. Ráadásul a kvalifikációs világbajnokságot is eltolták egy évvel. Eredetileg idén lett volna a kvóta-szerző vb, de erre végül még egy évet várni kell – összegzett Érdi Mária közösségi oldalán.