2019. július 14., 19:00

Impey szökésből nyert, változatlan élcsoport

Daryl Impey sikeres szökés végén nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát vasárnap, amelyen az összetett élcsoportja nem változott.

Impey
Fotó: TASR/AP

A Saint-Étienne és Brioude közötti 170,5 kilométeres etapon egy gyorsasági részhajrá, valamint egy első és két harmadik kategóriás emelkedő megmászása várt a kerékpárosokra. Már korán kialakult egy 15 fős szökevénycsoport, amely 14 perc feletti előnyt dolgozott ki. Az élboly az utolsó lejtmenetre már több részre szakadt.

A szakaszsikerért végül ketten sprinteltek, a dél-afrikai bajnok Daryl Impey maga mögé utasította a belga Tiesj Benootot. A Mitchelton-Scott 34 esztendős versenyzője a 2013-as csapatidőfutam után másodszor ünnepelhetett szakaszgyőzelmet a francia körversenyen.

A harmadik helyet a szlovén Jan Tratnik szerezte meg. Az összetett esélyeseket magában foglaló főmezőny 16:25 perc lemaradással érkezett meg, így a francia Julian Alaphilippe a Bastille ostromára emlékező nemzeti ünnepen megőrizte a sárga trikót.

A szakasz krónikájához hozzátartozik, hogy Alessandro De Marchi hatalmasat bukott, és kórházba szállították a CCC olasz kerekesét. A 33 éves olasz kerekes nyolc kilométer után esett a Saint-Étienne és Brioude közötti 170,5 kilométeres etapon, melynek következtében hatalmas seb volt az arcán. Csapata, a CCC közölte: versenyzője eszméleténél volt a balesetet követően, de azt csak a röntgenfelvételek után tudják meg, hogy van-e csonttörése. De Marchi pályafutása során három szakaszt nyert a Vuelta a Espanán.

Tour de France - 9. szakasz, Saint-Étienne - Brioude, 170,5 km:
1. Daryl Impey (dél-afrikai, Mitchelton-Scott) 4:03:12 óra
2. Tiesj Benoot (belga, Lotto-Soudal) azonos idővel
3. Jan Tratnik (szlovén, Bahrain-Merida) 10 másodperc hátrány
Az összetett élcsoportja:
1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck - Quick-Step) 38:37:36 óra
2. Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) 23 mp h.
3. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 53 mp h.

A keddi szünnap előtt a Saint-Flour és Albi közötti 217,5 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a július 28-i párizsi befutóig.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.