2018. október 20., 18:35

Ifjúsági olimpia - Hazaérkezett Buenos Airesből a magyar küldöttség

Hazaérkezett Buenos Airesből, az ifjúsági olimpiáról a magyar csapat, amely minden idők legjobb szereplésével, 24 éremmel - 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal - zárta a játékokat.

Ifjúsági olimpia_2018
Fotó: MTI

A BOK-csarnokban tartott ünnepélyes fogadáson a hosszú, 36 órás utazás után a küldöttség minden tagja fáradtan, de kitartóan állta az újságírók kérdéseit - persze csak azt követően, hogy mindenki üdvözölte szeretteit.

A magyar csapat legeredményesebb versenyzője, a három arany- és egy ezüstérmet szerző úszó, Milák Kristóf elégedett volt argentínai teljesítményével, ugyanakkor évértékelésre még nem vállalkozott.
"Még néhány versenyen rajthoz állok idén, egyelőre azokra készülök. Szeretnék jövőre is javítani az időeredményeimen, de nem lehet minden évben egyformán sokat előre lépni" - fogalmazott.

Az ugyancsak háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, szintén úszó Késely Ajna elmondta, nehéz volt számára ez a verseny, mert nagy terhet rakott a saját vállára azzal, hogy meg akarta szerezni a címet.
"A 800 méter megnyerése után a többi már szinte örömúszás volt számomra. Nemcsak ezekre az érmeimre vagyok büszke, hanem mind a 23-ra, amit ifjúsági szinten nyertem" - jelentette ki Késely.
A Buenos Aires-i körülményeket illetően elmesélte, hogy a szervezés nem volt a legjobb, sokszor nem jutottak be más sportágak versenyeire.

"Hasonló érzések voltak bennem, mint a riói olimpián, de azáltal, hogy itt korombeliekkel voltam, sokkal jobban összenőtt a csapat, több barátot szereztem, több versenyzőt ismertem meg" - emlékezett vissza a hangulatra az úszó. Terveivel kapcsolatban csak annyit mondott, imádja az úszást, ennek él, és természetesen szeretne ott lenni a 2020-as tokiói olimpián.

Ugyanígy fogalmazott a kardvívó Pusztai Liza, aki a tavalyi felnőtt Eb-bronzérem, valamint a kadett és junior Eb- és vb-érmek után kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok lett az argentin fővárosban.
"Jövő áprilisban kezdődik a kvalifikáció, addig idén még egy felnőtt világkupán és az országos bajnokságon indulok" - nyilatkozta az MTI-nek Pusztai Liza.

Hozzátette: az ifjúsági olimpián a negyeddöntő bizonyult számára a legnehezebbnek, egyfelől mert az a mérkőzés volt a legszorosabb, másfelől meg azért, mert ott találkozott a legerősebb ellenféllel.
"Az sem segített, hogy az még csak a négy közé jutásért ment, ugyanis ha nem sikerül, nagyon mérges lettem volna" - elevenítette fel a múlt heti eseményeket a kardozó, aki számára mindig a saját korosztályában a legnehezebb a vívás, mert ott van rajta a legnagyobb teher.

A körítéssel kapcsolatban azt mondta, nagyon tetszett neki a sok ember, a falu, a város, és mivel ő már a harmadik napon túl volt a maga versenyein, sok ideje maradt más eseményekre is kilátogatni: leginkább az öttusázókra volt kíváncsi.

A magyarok húsz sportágban indultak, ezek közül kilencben sikerült érmet nyerni: atlétikában, birkózásban, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (lányok), tornában, úszásban és vívásban; ezekhez jön még az éremtábla eredményeibe nem számító lovaglás és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a vegyes csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).

A 79 fős küldöttség a negyedik helyen végzett az éremtáblázaton Oroszország, Kína és Japán mögött.

A magyar érmesek:
arany:
-----
Milák Kristóf (úszás - 400 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó)
Rabb Krisztián (vívás - kard egyéni)
Özbas Szofi (cselgáncs, 63 kg)
Berecz Blanka (úszás - 200 m pillangó)
Késely Ajna (úszás - 800 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors)
Pusztai Liza (vívás - kard egyéni)
Rendessy Eszter (kajak - gyorsasági verseny)
Kiss Ádám (kajak - gyorsasági verseny)
ezüst:
-----
Milák Kristóf (úszás - 100 m pillangó)
Gönczöl Laura (kenu - gyorsasági verseny)
Balázs Krisztián (torna - talaj)
Bácskay Csenge (torna - ugrás)
Szél Anna (birkózás - 57 kg)
Endrész Klaudia (atlétika - távolugrás)
Huller Dániel (atlétika - 400 m gát)
bronz:
-----
Vég Zsombor (cselgáncs - 100 kg)
Leány strandkézilabda-válogatott
Gulyás Michelle (öttusa - egyéni verseny)
Balázs Krisztián (torna - nyújtó)
Vas Blanka, Buzsáki Virág (kerékpár - kombinációs csapatverseny)

Vegyescsapat-versenyekben is végeztek dobogós helyen magyarok, de ezeket hivatalosan nem számolják. A vívók 1-es számú európai válogatottjával győzött a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, ugyancsak első lett Pekler Zalán mongol partnerével légpuskában, valamint Balázs Krisztián a tornasport különböző szakágainak képviselőiből összeállt csapatok küzdelmében. A díjugrató Jármy Vince ezüstöt nyert az Európa-válogatott tagjaként.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.