2024. július 14., 19:38

Huszonöt fős lesz a magyar válogatott

Rekordnevezés a magyar rendezésű jet-ski Európa-bajnokságon és junior vb-n. A jövő pénteken kezdődő világversenyre a szervezők információi szerint 26 ország legjobbjai érkeznek Magyarországra. Az eseménynek Győr-Győrzámoly ad otthont, a látványos versenyek vasárnapig tartanak.

jet-ski
Fotó: Magyar Jet-Ski Szövetség

Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke hangsúlyozta, ebben a sportágban ilyen nagy világverseny nem volt még Magyarországon.

Az elmúlt években többször is bizonyítottunk. Színvonalas Eb- és utánpótlás korosztályban vb-futamot rendeztünk Nyíregyháza-Leveleken. Ilyen szintű nemzetközi érdeklődést azonban nem tapasztaltunk még. Az esemény méretéhez képest a magyar válogatott is szép számú jetest vonultat fel. Huszonöt fős lesz a nemzeti csapat úgy, hogy a magyarokon kívül osztrák és szlovák kiválóságok is Magyarország zászlaja alatt versenyeznek, magyar liszensszel”

– mondta Czeller Béla, aki egyben a szervező bizottság elnöke is.

A várható magyar szereplésről szólva elmondta, több dobogós helyezésben bízhatunk. „Összességében elmondható az összes kategóriára, hogy erős mezőny lesz. A magyar versenyzőktől tíz érmet remélek a felnőtt Eb-, és junior vb-futamokon” – tette hozzá Czeller Béla.

A jet-ski világverseny hivatalos megnyitója péntek este Győrben lesz a Dunakapu téren, amely után látványos freestyle-bemutatót láthat a közönség a Mosoni-Dunán. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.