2022. augusztus 14., 15:19

Hosszú Katinka az Eb-kudarc után: Legközelebb keményebben akarok felkészülni

A hazai rendezésű világbajnokság után Hosszú Katinka elfáradt, és nem tudott megfelelően felkészülni a Rómában zajló Európa-bajnokságra.

Hosszú Katalin
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A többi között erről beszélt a 33 éves, háromszoros olimpiai bajnok vasárnap, azt követően, hogy

szombaton fő számában, 400 méter vegyesen nem jutott döntőbe, ugyanis két honfitársa, a végül első és második helyezett Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna is megelőzte összesítésben.

Talán annyira azért nem éltem meg drámaian ezt a dolgot, mint mindenki más, ha jól hallom. Persze nagyon bosszant, és talán egy kicsit rosszul is álltam hozzá a versenyhez, de a nap végén két magyar állt a dobogón, és szép lett a vége. Én a szám után egy fél óra alatt kidühöngtem magam, és utána este én is szurkoltam a csajoknak

- mondta Hosszú, aki megjegyezte, ennél többre lesz szüksége, ha folytatni akarja.

Budapesten a világbajnokságon nagyon élveztem az úszást, annak ellenére, hogy ott sem voltam a csúcsformám közelében. A tegnapiról ez már nem mondható el, nyögvenyelősen ment az egész. Ha úszom tovább, akkor ennél jobban szeretnék felkészülni

- fogalmazott a kilencszeres nagymedencés világbajnok.

Hosszú leszögezte,

amennyiben úgy dönt, hogy ott akar lenni 2024-ben a párizsi olimpián, akkor minél hamarabb el kell kezdenie úgy készülni, mint régen.

Amit eddig kerestem, az egy kicsit az egyensúly a magánéletben, és hogy jól is érezzem magam, viszont az a helyzet, hogy ha én így készülök, akkor annak ez az eredménye. Főként arról van szó, amit az uszodán kívül csinálok. Egyszerűen nem férhet bele más, annak is arról kell szólnia, hogy a lehető legjobban felkészüljek. Ez az élsport, erre gondolunk, amikor mondjuk, mennyi lemondással jár. Ahhoz, hogy felkészüljek Párizsra, az kell, hogy ezt az életstílust folytassam.

Hosszú megjegyezte, egyelőre nem mondta ki, és még nem is fogja, hogy készen áll-e erre a kétéves felkészülésre, amely során mindent félre kellene tennie, "de talán".

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.