2021. szeptember 19., 14:32

Hét érmet, köztük egy aranyat lapátoltak a magyar kajak-kenusok a vasárnap délelőtti döntőkben

Egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnap délelőtti döntőiben.

Lucz Anna és Csizmadia Kolos
Galéria
+6 kép a galériában
Lucz Anna és Csizmadia Kolos
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az utolsó versenynapon fogadta talán a leghűvösebb idő a résztvevőket, bár az elmúlt napokkal ellentétben sütött a nap, változó irányú és erősségű volt a szél, valamint 12-13 fokos a levegő hőmérséklete.

Magyar részről Balla Virágot szólították először a rajthoz a kenu egyesek 200 méteres fináléjában.

A győriek 27 éves sportolója inkább párosban aratta sikereit az elmúlt években és ebben a számban nem is igazán volt eddig nemzetközi tapasztalata, bár a tokiói olimpián nyáron kilencedik lett. A mostani döntőben rendhagyó módon tízen állhattak rajthoz egy középfutamos holtverseny miatt, s

Balla nem tudott a dobogós helyek közelébe férkőzni,

olyannyira nem, hogy végül utolsóként ért be.

A nap második fináléjában, férfi K-1 200 méteren már kínálkozott magyar éremesély,

a friss ötkarikás negyedik Csizmadia Kolos ugyanis nem titkoltan az első három közé vágyott,

az előcsatározásokat figyelve nem is alaptalanul, ráadásul a tokiói dobogósok - így az aranyérmes Tótka Sándor is - kihagyták ezt a vb-t. A rajt nem sikerült az Angyalföldi VSE 26 éves kajakosának, s utána ugyan felzárkózott az élbolyhoz,

a rendkívül szoros befutó után megint leszorult a dobogóról,

s ötödik lett.

Csipes Tamara a szám friss olimpiai ezüstérmeseként, a címvédő és tokiói bajnok új-zélandi Lisa Carrington távollétében favoritnak számított K-1 500 méteren, bár ott volt a mezőnyben egy másik új-zélandi, Aimee Fisher és az idei Európa-bajnok dán Emma Jörgensen is. A Honvéd 32 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakosa a gyengébb rajtot követően féltávnál második helyen haladt át Fisher mögött, de ahelyett, hogy a második 250 méteren csökkent volna a különbség a két hajó között, inkább csak tovább nőtt, így

Csipes - a japán fővároshoz hasonlóan - ezúttal is ezüstérmet szerzett.

Jörgensen lett a harmadik.

2021-09-19-csipes-tamara
Csipes Tamara
Fotó:  MTI / Szigetváry Zsolt

Folytatva a „hagyományt”,

Bragato Giada és Nagy Bianka párosa sem rajtol jól a kenu kettesek 200 méteres fináléjában,

de aztán összeszedték magukat, száz méter után már a középmezőnyben haladtak, majd egy nagyszerű hajrával „fellapátolták” magukat a dobogóra. Az első helyen a spanyolok, a másodikon a kubaiak végeztek.

2021-09-19-bragato-giada-nagy-bianka
Bragato Giada, Nagy Bianka
Fotó:  MTI / Szigetváry Zsolt

A férfi kenupárosok 500 méteres versenyében - amely immár olimpiai szám - az évek óta együtt készülő

Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős a többi magyar egységgel ellentétben jól indította meg a hajóját az elején.

A 250-es ellenőrző pontnál a harmadik helyen voltak az olaszok és az oroszok mögött, majd nagyszerűen finiseltek, megelőzték a fáradó oroszokat, s bár az éllovast nem tudták beérni, megismételték két évvel ezelőtti, szegedi teljesítményüket, s ismét ezüstérmet szereztek.

2021-09-19-hajdu-jonatan-fekete-adam
Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
Fotó:  MTI / Szigetváry Zsolt

A férfi kajak kettesek hasonló távján - amely 2024-ben, Párizsban szintén ott lesz az ötkarikás programban - az idei vb-n három számot is vállaló, egyesben olimpiai, világ- és Európa-bajnok

Kopasz Bálint győri klubtársával, Erdőssy Csabával szintén a dobogót vette célba.

Nem rajtoltak rosszul, de hiányzott belőlük az a lendület, amely az első három közé repítette volna őket, s végül nem is tudtak beleszólni az érmek sorsába. A spanyolok, a németek és a szlovákok mögött a negyedik helyen végeztek.

A nap egyetlen olyan döntőjét, amelyben nem volt magyar egység, a férfi kenu egyesek 500 méteres versenyét a német Conrad Scheibner nyerte, majd következett a vb-n most debütáló női kenunégyes 500 méter.

A piros-fehér-zöld hajóban Balla Virág, Takács Kincső, Gönczöl Laura és Opavszky Réka térdelt, rajtuk kívül még öt másik csapat nevezett.

Balláék jól kezdtek, a táv első felében az élen haladtak, 250 méternél azonban már a fehéroroszok mögé szorultak. A hajrához közeledve az ukránok is „megérkeztek” a magyarokra, ők azonban tartották a tempót, s végül sikerült a győztes fehéroroszok mögött a második helyen beérkezniük.

2021-09-19-balla-takacs-gonczol-opavszky
Balla Virág, Takács Kincső, Gönczöl Laura és Opavszky Réka
Fotó:  MTI / Szigetváry Zsolt

A szolnoki Gál Péter, akit tavaly kocogás közben elütött egy autó, és súlyos sérüléseiből felépülve idén tudott csak visszatérni a válogatottba, hetedik lett a kajak egyesek 500 méteres döntőjében, majd

következett a női kajaknégyesek 500 méteres versenye, amelyet 2009 óta Magyarország ural a vb-ken

(mindössze egyszer, 2015-ben nyert más nemzet, a fehérorosz). A csapat címvédőként és friss olimpiai bajnokként most is favoritként készült a rajtra. Mivel Bodonyi Dóra betegség miatt nem tudott felkészülni a világbajnokságra, a tokiói győztes egységhez képest változás történt a kvartettben - Gazsó Alida Dóra vette át Bodonyi helyét az utolsó beülőben -, de

a négyes már az előfutamban is megmutatta, hogy az ereje, a lendülete mit sem nem változott.

A hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta, a kétszeres ötkarikás első Csipes Tamara, az egyszeres olimpiai aranyérmes Kárász Anna és Gazsó ezzel együtt vasárnap a rajt után jelentős hátrányba került a Tokióban második fehéroroszokkal szemben, akik szinte kilőttek. Féltávnál is ők vezettek, s bár Kozákék az utolsó 200-on mindent megtettek, méterről-méterre zárkóztak a riválisra, nem tudták utolérni a vetélytársat, s ezzel megszerezték a nap negyedik magyar ezüstérmét.

2021-09-19-kozak-csipes-karasz-gazso
Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Gazsó Alida
Fotó:  MTI / Szigetváry Zsolt

A délelőtti programot a vegyes párosok 200 méteres versenyei zárták. A kenusoknál Korisánszky Dávid és Takács Kincső remekül teljesítve harmadikként ért be az oroszok és a lengyelek mögött, míg a kajakosoknál Lucz Anna és Csizmadia Kolos ellenállhatatlanul lapátolva mindenkit maga mögé utasított, megszerezve ezzel a nap eddigi első magyar aranyérmét.

Lucz Anna és Csizmadia Kolos
Lucz Anna és Csizmadia Kolos
Fotó:  MTI / Szigetváry Zsolt

A világbajnokság a délutáni, 14.30 órakor kezdődő 5000 méteres döntőkkel zárul.

2021-09-19-kozak-csipes-karasz-gazso
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.