2022. április 7., 18:32

Gimesen indul a hazai Spartan-versenyszezon

Gimes a művelődési táborok és a nyitrai egyetem gólyatáborai miatt fontos pozíciót foglal el közművelődésünkben, de itt az ideje, hogy a sporttérképre is felkerüljön! Szombaton, több mint 500 résztvevővel itt rajtol el a Spartan Race szlovákiai versenyidénye.

Törökmező, Spartan Race, trail
Közös bemelegítés Törökmezőn
Fotó: Spartan Race Hungary

A Spartan Race egy amerikai alapítású akadályverseny, három fő távja van, 5, 10 és 21 kilométer van tarkítva 20-25-30 akadállyal. Vannak ennél hosszabb távok is.

Szombaton Gímesen egy 10 kilométeres trailre kerül sor. A trail egy terepfutó verseny, akadályok nélkül.

Milata Patrik közép-európai régió trail igazgatója a ma7-nek elmondta, a rendezvényre több mint 500 versenyzőt várnak, akik tömegrajttal, de több hullámban indulnak.

Csütörtök van, minden a tervek szerint halad. Megérkeztek a helyszínre a kellékek. Ma este még egyszer, utoljára befutom, átellenőrzöm a pályát, holnap pedig kiszalagozzuk"

– ismertette a teendőket.

Egy-egy ilyen trail verseny sikeres helyszíni lebonyolításán legalább 15 ember dolgozik a terepen, és legalább ugyanennyi vesz részt az előkészületi munkálatokban.

A trail formátum tavaly szeptemberben debütált a salgótarjáni Spartan hétvégén. Azóta volt egy a törökmezői magyar szezonnyitón, és Liberecben is sor került egy 50 kilométeres terepfutásra, ami azért már nem a kezdőket célozza.

A versenyigazgatót arról is megkérdeztük, a közép-európai Spartan-közösség hogy fogadta a trailt.

Úgy gondolom, a 10 km-s trail nagyon jó fogadtatásra talált, mert ez teljesíthető azok számára is, akik még nincsenek olyan szinten, hogy egy félmaratont, vagy hosszabb távot lefussanak. Főleg azok körében népszerű, akiket vonz a Spartan versenyek világa, de még tartanak az akadályoktól. A workout tour során, versenyen kívül kipróbálhatják ezeket az akadályokat. Miután kipróbálta ezeket, akár egy klasszikus Spartan Race-en is indulhat. Ezek a hétvégék ideális alkalmak arra, hogy az ember részesévé váljon a Spartan világának"

– mondta.

Aki a hétvégi, gímesi versenyről lemaradt, nem kell soká szomorkodnia, a következőre a kelet-magyarországi Rakaca-tó mellett kerül sor az április 22-23-ai versenyhétvégén, ám ott a táv már kicsit hosszabb, 21 kilométer.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.