2022. július 3., 15:44

Futóhősök a Hősök terén

Dacolva a július eleji forrósággal, több ezren döntöttek úgy az ország 400 településéről, hogy részt vesznek a K&H mozdulj! futóesten. Az esemény rajt és cél területe a budapesti Hősök terén volt. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint a legtöbben – több, mint ezren – a félmaratont teljesítették, igaz ennek a mezőnynek már nem kellett farkasszemet néznie a meleggel, hiszen kellemes szellős környezetben futhatta végig a távot a kivilágított fővárosban. Az útvonal érintette többek között az Andrássy utat, a Vajdahunyad várát, a Széchenyi fürdőt és a Műcsarnokot.

KHmozdulj
Fotó: BSI

Több, mint ötszázan futottak öt kilométert, míg hatszázan –250 csapatot alkotva – választották a páros vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren, illetve félmaratonon.

Huszonegy kilométeren a férfiaknál Gyenes Donát győzött (1 óra, 14 perc, 15 másodperc), megelőzve Zvekán Zsombort (1.18:11), harmadikként pedig az ukrán Petrus Olekszandr zárt (1.22:17).

A nőknél Tüttő Júlia (1.26:17), Vastag Fanni (1.36:24) és Matus Tóth Andrea (1.37:12) volt az első három sorrendje.

Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része volt, összesen mintegy 450-en munkahelyüket képviselve futottak.

Olaszország budapesti nagykövete is ott volt a mezőnyben, Manuel Jacoangeli 10 kilométert teljesített. Dr. Hartyánszky István, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika profilvezető szívsebész szakorvosa hat olyan félmaraton triót szervezett, amelyben szívműtött és transzplantált gyógyult beteg futott orvosával az Egészségőr Kupa keretében.

A K&H mozdulj! futóestre való nevezéskor lehetőség volt már előzetesen jótékonykodni, a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány munkáját támogatták a futók. Az Alapítvány daganatos és leukémiás gyerekeknek és családjuknak segít.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.