Fucsovics Márton elődöntős a bahreini tenisztornán
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton bejutott az elődöntőbe a Manamában zajló, 200 ezer dollár (78,2 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornán.

A világranglistán 97. magyar játékos remekül vette az első két akadályt a bahreini fővárosban, mivel összesen csak hét (!) gémet veszített a kolumbiai Nicolas Meija és a tunéziai Aziz Dugaz ellen.
A negyeddöntőben a 295. helyen álló Viktor Durasovic következett, akivel csütörtökön kellett volna játszania, ám az egész napos esőzés miatt, Fucsovics végül pénteken küzdött meg a bosnyák származású, de már Oslóban született riválissal.
Első találkozójukon a magyar teniszező 39 perc alatt hozta az első játszmát, a másodikban azonban a 27 éves ellenfél kezdett jobban, és 4-1-re, majd 5-2-re is vezetett. Fucsovics azonban fordított és 1:43 óra alatt megnyerte a meccset.
Fucsovics - aki szombaton ünnepelte a 33. születésnapját - az elődöntőben a rangsorban 324. orosz Marat Saripovval mérkőzik.
Eredmény, negyeddöntő: Fucsovics Márton (1.)-Viktor Durasovic (norvég) 6:4, 7:5