2024. július 5., 18:50

Fiatal úszócsillagok – párizsi remények

Nemrégiben befejeződött az úszó Európa-bajnokság, a sportolók már gőzerővel az augusztusi ötkarikás játékokra koncentrálnak.

Jackl Vivien
Jackl Vivien
Fotó: MTI

A június 10-e és 23-a között, Belgrádban megrendezett esemény a magyar úszó válogatott számára minden idők legeredményesebb EB-je volt. A magyar küldöttség összesen 31 érmet szerzett, ebből 12 aranyat. Magyarország mindenkit megelőzve az éremtáblázat élén végzett, a második helyezett spanyolok mindössze 7 aranyéremmel zártak.  

Késely Ajna brillírozott 

Érdemes külön foglalkozni a budapesti születésű Késely Ajnával, aki a belgrádi viadalon két számban is a legjobbnak bizonyult. A 22 éves úszó előbb 400 méter gyorson szerzett aranyérmet, majd 800 méteren egy óriási hajrát produkálva gyűjtött be egy újabb aranyat. Késely a számot követően elégedetten értékelt.

Szerencsére kétszáz méter körül láttam, hogy Seemanova lassul, én pedig jó erőben éreztem magam, így sikerült felzárkóznom. Ráadásul jól jött ki, hogy éppen a jobb oldalamon úszott, mivel én arra tudom gyorsabban venni a levegőt. Nagyon boldog vagyok, hogy a végén a hajrá is sikerült”

– mondta a fiatal úszónő. Amennyiben Késely fenn tudja tartani a jelenlegi mentális és fizikális formáját, nagy dolgokat várhatunk tőle az olimpián. 

A 15 éves csodatini

Újabb magyar úszócsillag van születőben, a mindössze 15 éves Jackl Vivien ugyanis Európa-bajnok címet szerzett 1500 méteres gyorsúszásban. Külön érdemes kiemelni a tini idejét, a párizsi induláshoz szükséges 16:09,09 szintidőt simán megugrotta, a célba 16:06,37 perces idővel úszott be. Jackl nevéhez ezenkívül egy rekord is fűződik, ő lett ugyanis a magyar úszósport történetének legfiatalabb Európa-bajnoka.

Egy 15 éves, szinte még gyerekre azonban nem szabad nagy terhet róni a világverseny előtt, a tisztes helytállást kell megcélozni, és reméljük, hogy kellemes meglepetést szerez nekünk, magyaroknak és az egész világnak. 
Hosszú Katinka nélkül

Még szokni kell a gondolatot, hogy Hosszú Katinka nélkül fognak ötkarikás játékokat rendezni. A háromszoros olimpiai bajnok 200 méter vegyesen próbálkozott olimpiai időt úszni, ami sajnos nem jött össze. Hosszú nagyon távol állt a kvalifikációtól, közel hét másodperccel maradt el a szintidőtől. Sokan óriási csalódásként élik ezt meg, ha azonban a realitás talaján maradunk, várható volt, hogy Hosszúnak nem sikerül kvalifikálnia magát Párizsba.

A 35 éves úszó nem egészen egy évvel ezelőtt adott életet kislányának, így az is csodának mondható, hogy egyáltalán rajthoz állt a belgrádi Eb-n.

Hosszúnak nincs oka a szomorúságra, már mindent megnyert, amit egy úszó a pályafutása során megnyerhet. Persze a versenyszellem továbbra is ott lángol benne, ennek is tudható be, hogy medencébe ugrott Belgrádban. 

Az Európa-bajnokság jó bemelegítés volt a közelgő olimpia előtt, reméljük, hogy úszóink hasonlóan szép eredményeket érnek el majd Párizsban is.

Megjelent a MAGYAR7 27. számában

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.