2020. március 9., 10:51

Felmentették a négy évre eltiltott vb-ezüstérmes távolugrót

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette a doppingolás vádja alól Jarrion Lawson amerikai távolugrót, akit négy évre tiltott el tavaly a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA).

Jarrion Lawson
Jarrion Lawson
Fotó: NBC Sports

A 2017-es londoni szabadtéri világbajnokságon ezüstérmes sportoló 2018 augusztusa óta nem versenyezhetett, miután korábban fennakadt egy doppingvizsgálaton. A mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó trenbolon nevű szer nyomaira bukkantak az ellenőrök, ám ő tagadta a szándékos doppingolás vádját.

Jarrion Lawson azzal védekezett, hogy szennyezett marhahússal került a szervezetébe a tiltott anyag, a WA viszont nem fogadta el érveit és tavaly négy évre eltiltotta. Ezt követően fordult a távolugró a CAS-hoz, mely hétfőn reggel közölte felmentő ítéletét.

A sportdöntőbíróság az indoklásában hangsúlyozta, hogy alapos vizsgálata szerint sokkal valószínűbb, hogy valóban a mintavétel előtti napon egy japán étteremben elfogyasztott marhahús volt szennyezett, semmint az, hogy Lawson szándékosan doppingolt volna.

A 25 éves versenyző az amerikai atlétika egyik legnagyobb ígéretének számított eltiltását megelőzően. Lawson 2016-ban Jesse Owens 1936-os bravúrja után az első volt, aki 100 és 200 méteren, illetve távolugrásban is megnyerte az egyetemi bajnokságot. Abban az évben már a riói olimpiára is kijutott és úgy lett negyedik távolban, hogy az utolsó sorozatban látszólag nagyobbat ugrott a végül győztes honfitársa, Jeff Henderson 8,38 méteres eredményénél, de bal keze lendítés közben jó fél méterrel hátrább ért a homokba.

A 2017-es londoni vb-n aztán a dobogó második fokára állhatott fel, miután 8,44 méteres eredményével négy centivel a dél-afrikai Luvo Manyonga mögött zárt a döntőben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.