2019. augusztus 14., 12:10

Fekvenyomó Eb: A magyarok 13 érmet, ebből hét aranyat szereztek Luxemburgban

A magyar küldöttség hét arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel térhetett haza a Luxemburgban megrendezett klasszikus fekvenyomó Európa-bajnokságról.

fekvenyomás

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) szerdai tájékoztatása szerint a felnőtteknél a női open mezőnyben a tokiói világbajnok, korábbi Európa-csúcstartó Szabó Ágnes ezüstérmes lett. Ugyancsak másodikként zárt a kétszeres Európa-bajnok Palágyi Zsanett, míg Nyers Mónika bronzérmes lett.

A junioroknál Véró Alex megvédte Eb-címét, a nőknél pedig Sallai Eszter újoncként utasította maga mögé az összes riválisát.

A verseny legeredményesebb magyar versenyzője Lombosi Melinda lett, aki korcsoportjában (40-50 évesek) és az open mezőnyben is diadalmaskodott. A 41 éves versenyző 150 kilogrammos új open Európa-csúcsot és masters világcsúcsot teljesített.

A masters korosztályban Nyers Mónika, Salamon Erika és Horváth Tibor végzett elsőként. Salamon a felnőtt korosztályban bronzéremmel zárt, a további magyar ezüstérmeket - szintén mastersként - Petróczki Magdolna és Schauer Kornél szerezte.

Az érmeken túl több pontszerző helyezést is elértek a magyar válogatott tagjai, így a felnőtt, valamint a masters csapat is összetett Európa-bajnoki kupát vehetett át. A csapateredményeket a legjobb öt helyezést elérő versenyzők pontszámai alapján kapják a válogatottak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.