Február csak a téli olimpia hónapja lesz?
Rendeznek egyáltalán más sporteseményt februárban a téli olimpiai játékokon kívül? Mert hihetnénk akár azt is, hogy az ötkarikás játékok idejére leáll a sportélet, és a világ kizárólag Milánóra és Cortinára figyel. Ez természetesen nem igaz, a sportélet zajlik tovább, a nyári sportokat a legkevésbé sem hatja meg a téli sportok nagy csinnadrattája.
Kezdjük két olyan sportággal, amely népszerűségben nem tartozik az élvonalba, miközben az egyik nagy múlttal, a másik jelentős amatőr bázissal rendelkezik. A funchali női vízilabda-Európa-bajnokság január 26-tól február 5-ig tart, és ma játsszák le a görög-magyar és a holland-olasz elődöntőket. A szlovén, lett és litván közös rendezésű futsal-Európa-bajnokság január 21-én kezdődött, és február 7-én fejeződik be a ljubljanai bronzcsatával és döntővel. A 4-i elődöntőben Horvátország Spanyolországgal, Franciaország Portugáliával csap össze. Mondhatnánk nem a világ vagy Európa legnagyobb sporteseményeiről van szó, ahogy a február 1-je és 5-e között Konyában zajló pályakerékpáros-Eb esetében sem, viszont február 8-án a világ egyik legdrágább sporteseményét bonyolítják le az Amerikai Egyesült Államokban. A Super Bowl LX az amerikaifoci legjelentősebb eseménye, az NFL nagy döntője, ami az amerikaiak számára „az esemény” az adott évben. Nem lesz másképp ez idén sem, a téli olimpia nem mérhető össze a Super Bowllal, két külön kategória, lehet az megnyitó, hokidöntő, bármi, az NFL fináléja a legnézettebb műsor Amerikában.
A tavalyi New Orleans-i Super Bowl LIX minden idők legnézettebb televíziós programja volt Amerikában, ami 127,7 millió nézőt jelentett. A második helyen a 2024-es, a harmadikon s 2023-as finálé áll. Előbbit 123,7 millió, utóbbit 115,1 millió néző látta, ami átlagnézőszámot jelent, mert a 2025-ös döntő halftime show-ját, amelyben Kendrick Lamar rapper játszotta a főszerepet, 133,5 millióan tekintették meg, ezzel megdöntötte Michael Jackson 1993-as fellépését a pasadenai Super Bowl XXVII-en, amit 133,4 millióan láttak.
A húsz legnézettebb amerikai műsor listáján lényegében csak Super Bowlok szerepelnek, a tizenkettedik helyre csúszik be a M*A*S*H című sorozat utolsó része 1983-ban. A Santa Clara-i, február 8-i hatvanadik döntőben két olyan csapat találkozik, amelyekre aligha számított bárki is, talán még a szurkolóik sem. A Seattle Seahawks és a New England Patriots nem szerepelt a favoritok közt a szezon előtt, de a 2015-ös finálé után ismét megmérkőznek egymással. Akkor 28-24-re nyert a Tom Brady által fémjelzett Patriots.
A világ másik felén sem a téli olimpiai játékok, sem a Super Bowl játssza majd a főszerepet a sportrajongók körében. Február 7-től március 8-ig India és Srí Lanka nyolc stadionjában rendezik meg a 2026-os T20 World Cupot, vagyis a krikett húsz20-as változatának világbajnokságát. A tornán húsz válogatott vesz részt, ötvenöt mérkőzést rendeznek, és a nyugati világban valószínűleg kevesen fogják fel, hogy a világ egyik legnépszerűbb sportágának egyik legjelentősebb sporteseménye zajlik majd a világ legnépesebb országában. A 2024-es címvédő India, a barbadosi döntőben Dél-Afrikát győzte le. A másik kevésbé ismert sportág tájainkon a rögbi. Az uniós rögbi legjelentősebb európai eseménye a Six Nations Championship, amit nem hivatalos Európa-bajnokságnak is nevezhetnénk, mivel a földrész legjobb válogatottjai vesznek részt rajta.
Az 1882-1883-tól íródó történelme önmagáért beszél, a 2026-os kiírás február 5-től március 14-ig tart. A hat gárda körmérkőzéses torna keretében feszül egymásnak, az ötödik forduló után győztest avatnak. Franciaország a címvédő, tavaly Anglia, Írország, Skócia, Olaszország és Wales volt a sorrend.
Az európai focirajongók természetesen a Bajnokok Ligája kieséses szakaszának február 17-i és 18-i, illetve 24-i és 25-i rájátszását várják, Benfica-Real Madrid, Monaco-Paris Saint-Germain, de az Európa-ligában is a rájátszásnál tartanak a csapatok, február 19-én, majd 26-án a Ferencváros a Ludogoreccel csap össze, a Celtic a Stuttgarttal, a Fenerbahçe a Nottingham Foresttel, a Lille a Crvena zvezdával. Szlovákiában február 7-én a 19. fordulóval folytatódik a Niké liga, a DAC és a Slovan rangadója 7-én, 18.00-kor kezdődik. A legnagyobb esemény, nemcsak februárban, hanem az egész évben, kétségkívül a 2026-os téli olimpiai játékok lesz, amelynek február 6. és 22. között Milánó-Cortina ad otthont – és persze néhány további olaszországi település.