2024. március 22., 17:36

Ezúttal a fekete övekért harcoltak a kick-boxosok

Megtartotta idei éves övvizsgáját a Magyar Kick-box Szakszövetség. A vizsgán elsősorban a tavalyi nagy világversenyeken – világbajnokság, Európa Játékok, Küzdősportok Világjátéka – érmet szerzett sportolók vizsgáztak. Rajtuk kívül edzők és bírók is megmutathatták kick-box tudásukat a következő övfokozatokért, illetve magas dan fokozatokat is adományozott a szövetség.

 

csoport
Fotó: MKBSZ Sajtó

Hagyományos központi övvizsgáját tartotta meg Budapesten az MKBSZ, amelyen 24 fő – 13 versenyző, valamint 11 edző és versenybíró – adott számot tudásáról, és szerezte meg a fekete övet vagy lépett tovább a dan (feketeöves) fokozatokban.

A vizsgázók között volt többek között a tavalyi Európa Játékokon sporttörténelmi aranyérmet nyert Bálint Martin, a Küzdősportok Világjátékán diadalmaskodó Zajácz Bence, a világbajnokságon a felnőtteknél a dobogó tetejére felálló Szmolek Emánuel, Nagy Rita és Kovács Laura Fanni, valamint a vb-n a veteránoknál három aranyat is begyűjtő Kovács Marianna.

Az eredmények elismeréseképpen többjüknek az edzője is vizsgázhatott a központi danvizsgán, de más edzők is bizonyíthattak, és például a vizsgázók között volt az egyik legelismertebb hazai kick-box bíró, Gasparik Róbert is.

A sportágban végzett teljesítményük elismeréseképpen három főnek magas danfokozatot adományozott a Galambos Péter vezette Magyar Kick-box Szakszövetség.

Az MKBSZ alelnöke, Juhász Gábor ötödik, a szövetség elnökségi tagja, Balázs Imre pedig hatodik dan fokozatot kapott. Rajtuk kívül páratlan pályafutásáért szintén hatodik danban részesült Kondár Anna, aki tíz világbajnoki címével rekorder a sportágban – egyedül a szintén a magyar Mórádi Zsolt büszkélkedhet ennyi vb-arannyal. Még tavaly is több érmet hozott a világversenyekről Kondár Anna, de mivel sérülései már nem teszik lehetővé, hogy százszázalékos felkészülést végezzen, az idei évvel visszavonult kivételes versenyzői pályafutásától.

MKBSZ övvizsga, a dan fokozatokat elért kick-boxosok:
Versenyzők:

Juhász Gergely IV. Dan
Nagy Rita III. Dan
Bálint Martin II. Dan
Zajácz Bence II. Dan
Kovács Laura Fanni I. Dan
Szmolek Emánuel I. Dan
Kolozsvári Enikő I. Dan
Szabó-Tóth Dávid I. Dan
Halustyik Cintia I. Dan
Kajtár Bence I. Dan
Török Szonja I. Dan
Miklós Alexandra I. Dan
Kovács Mariann I. Dan
Edzők, bírók:
Gasparik Róbert IV. Dan
Litauszki László IV. Dan
Molnár László III. Dan
Mamedov Csaba II. Dan
Kiss Roland II. Dan
Elszaszer Dávid I. Dan
Bakó Krisztián I. Dan
Cinkotai János I. Dan
Deli Roland I. Dan
Rádai Imre I. Dan
Szabó-Tóth Zoltán I. Dan
Adományozott fokozat:
Balázs Imre VI. Dan
Kondár Anna VI. Dan
Juhász Gábor V. Dan
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.