2024. március 27., 15:18

Európa Játékok 2027: Isztambul kapta a rendezés jogát

Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) végrehajtó testülete Isztambulnak adta a 2027-es Európa Játékok rendezési jogát.

Európa Játékok
Fotó: MTI

Az EOC közleménye szerint a bizottság a legutóbbi ülésén hozta meg "alaposan megfontolt" döntését az után, hogy meghallgatta Peter Brüll, az EOC sportigazgatójának részletes jelentését az isztambuli pályázatról.

Az EOC delegációja március elején látogatott el Isztambulba, ahol a szakértők a helyi terveket részletekbe menően megvizsgálták.

"Az EOC boldogan jelenti be, hogy elfogadta Isztambul pályázatát a 2027-es Európa Játékok rendezésére" - idézte a közlemény Szpirosz Kapraloszt, az EOC elnökét. - "Tudjuk, hogy Isztambul tökéletes helyszíne lesz a játékoknak, melyeken Európa legjobb sportolói megcsillogtathatják tudásukat 2027-ben."

A bizottság közleménye azt is kiemelte, hogy az EOC és az isztambuli szervezők megállapodtak: több olimpiai kvótát lehet majd szerezni Törökországban három év múlva, mint a tavalyi, lengyelországi EJ-n.

A legnagyobb európai multisport eseményt először 2015-ben Bakuban rendezték meg, majd 2019-ben Minszk volt a házigazda, a harmadik Európa Játékokat pedig Krakkó központtal a kis-lengyelországi régióban bonyolították le.

A 2023-as EJ-n 29 sportágban, illetve szakágban rendeztek versenyeket, 12-ben pedig egyben Európa-bajnokságra került sor, tíz sportágban közvetlen olimpiai kvótákat, ezekkel részben átfedésben 18-ban az indulási joghoz szükséges pontokat lehetett szerezni.

A végrehajtó bizottság mostani döntését még meg kell erősítenie az EOC közgyűlésének, melyet júniusban, Bukarestben tartanak meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.