2023. június 22., 08:51

Éremesélyekkel küzdenek ma a magyar karatésok

Tadissi Martial és Nagy Botond személyében két magyar karatés érintett a lengyelországi Európa Játékokon. Mindketten csütörtökön lépnek tatamira a multisport eseményen, amelynek programján immár harmadszor szerepel a karate sportág. Versenyzőink célja az éremszerzés.

Nagy Botond és Tadissi Martial
Nagy Botond és Tadissi Martial
Fotó: Magyar Karate Szakszövetség

Az Európa Játékokon karatéban férfi és női formagyakorlatban (kata), valamint küzdelemben (kumite) öt-öt súlycsoportban avatnak bajnokot. Mind a 12 kategóriában nyolc sportoló méri össze a tudását. Tadissi Martial 67 kg-ban, Nagy Botond pedig férfi katában indul majd.

Tadissi Martial a korábbi két Európa Játékokon is részt vett: nyolc éve, Bakuban nem jutott az elődöntőbe, a 2019-es minszki eseményen viszont – az akkori másik magyarhoz, Hárspataki Gáborhoz hasonlóan – bronzérmet nyert. Ezúttal még szebb éremben bízik.

"Még a fogyasztás szakaszában vagyok, ilyenkor nehéz még a versenyre gondolni, először a mérlegelés következik. A karate versenyeket Bielsko-Bialában rendezik, és csak a mi sportágunk lesz ezen a helyszínen, úgyhogy egy, úgymond, egyszerű versenyt várok, ahol nem lesz olyan felhajtás, mint volt az előző két Európa Játékokon. Ami pedig magamat illeti, megmondom őszintén, a legjobbakat várom. Azt, hogy továbbjutok a csoportkörből, aztán az elődöntőből is, és aztán sikerrel veszem a finálét is" – mondta a korábbi többszörös vb- és Eb-érmes klasszis, aki tavaly ezüstérmet nyert a Világjátékokon.

Nagy Botond először lesz ott az Európa Játékokon, amit pályafutása egyik legnagyobb sikerének tart.

Ha a versenyre gondolok, az jut elsőként eszembe, hogy a csütörtöki nap lesz a legszebb a sportpályafutásomban. Nyolc éve várok erre napra, hiszen a korábbi két Európa Játékokra nem sikerült kijutnom. Ráadásul most a sérülések ellenére sikerült kvótát szereznem. Én ezzel már nyertem, a többi pedig bónusz. Ettől függetlenül teljesen felkészültem érkezem a versenyre, és érmet szeretnék nyerni, amire szerintem van is esélyem"

 – nyilatkozta az egyetemi Európa-bajnok, többszörös Eb-ötödik helyezett Nagy Botond.

A program szerint a Nagy Botond kategóriája csütörtökön reggel 9-kor kezdődik, Tadissi Martialék pedig 12.30-kor kerülnek sorra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.