2020. február 9., 08:17

Érdi Mária kihagyja a világbajnokságot

A tokiói olimpiára készülő vitorlázónő számára továbbra is a 2020-as nyári játékok lesz az év főversenye, éppen ezért a február végi vb-n nem ül hajóba.

Fotó: facebook.com/sailingolympics/

„Voltak hátfájdalmaim az utóbbi időben, emiatt nem érzem magam most százszázalékos állapotban. Azt a döntést hoztuk meg az edzőmmel, hogy ezt a világbajnokságot elengedjük, és csak a tokiói játékokra koncentrálunk. A tervek szerint március elejétől ismét gőzerővel készülök a második olimpiámra.” – mondta Érdi Mária, akinek az utóbbi időben a japán versenyek jól sikerültek.

Az előolimpián harmadik lett, majd az azt követő Világkupán a 4. helyet szerezte meg a világ legjobb laser radialos vitorlásversenyzőit felvonultató mezőnyben.

Ezt követően a Balatonon megszerezte a hetedik felnőtt magyar bajnoki címét, és ismét átvehette az év legjobb női versenyzőjének járó díjat Magyarországon. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.