2018. június 3., 11:50

Elstartolt a IV. Szeli Félmaraton

A futók ünnepe van ma, június első vasárnapján Felsőszeliben. Már a kora hajnali óráktól érkeznek a sportolók, futók, érdeklődők a mátyusföldi faluba, ahol a rendezvénynek a  helyi lovaspálya területe ad otthont. A Szeli Félmaratont (21 km) idén negyedik alkalommal, a Felsőszeli Tízest már hatodik alkalommal rendezik meg.

ffm3.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A futók kánaánját találhatjuk ma a Galántai járásbeli Felsőszeliben. A legelszántabb sportolók kipróbálhatják magukat a félmaratonon, 21 km-es távon, valamint három és tíz kilométeres szakaszokra is lehetett regisztrálni. Kaprinai József, a főszervező Roni Run Club tagja elmondta portálunknak, több, mint 300 ember regisztrált be az eseményre.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg. A félmaraton elindítása után a főszerepet a pici lábak vették át a futószakaszon. Elsőként a 2-3 évesek kapkodták kicsi lábacskájukat az érem reményében, majd a 4-5 évesek futottak, később az idősebb gyerekek is kipróbálhatták magukat. A főszervezőknek köszönhetően nemcsak az elsőként célba érők kaptak érmet, minden futó gyerek medállal a nyakában térhetett haza.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

„Fantasztikus öröm számunkra, hogy ilyen szép számban köszönthettünk versenyzőket immár hatodik alkalommal Felsőszeliben. Az a legfontosabb, hogy mindenki épségben érjen célba.“ – hangzott el Kontár Ronald, a Roni Run Club elnök nyitóbeszédében. A főszervező figyelmeztette a versenyzőket arra, hogy nagyon meleg van, ezért használják ki a frissítőállomások adta lehetőségeket.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A felnőtt futók Felső- és Alsószeli falvak között kijelölt aszfaltúton futják le a szakaszokat. Az irgalmatlan melegre való tekintettel egészségügyi szakemberek vigyázzák őket, valamint a verseny útvonala mentén két kilométerenként frissítő állomásokat állítottak fel a szervezők. Minden egyes bejelentkezett versenyző halászlével, gulyással és finom frissítővel vendégelnek meg. A futóknak külön tombolát is szerveztek.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A rendezvényre érdemes a családoknak is kilátogatni. A kicsiket ingyenes légvárak, lovak, lovasfogatok várják. A verseny ideje alatt íjászkodásra is lehetőség van, valamint a Zele Törzs jóvoltából baranta- és íjászbemutatóra is sor kerül.

A félmaraton abszolút győztese a Felsőszeli TE elnökének kupáját, a 10 km győztese pedig a Szabó Béla kupát nyeri el. Az első három leggyorsabb befutó férfi és nő félmaratonon és 10 km-en pénzjutalomban részesül. Az összes kategória első három helyezettje kupát nyer.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Az eredményekről és a szervező klub általi értékelésről a későbbiekben tudósítunk.

ffm3.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.