2019. július 25., 18:26

Első és második hellyel tért haza

Remek eredményeket ért el a párkányi Környi Zoltán, az After Eight vitorláshajó csapatának tagjaként a Magyar Vitorlás Szövetség Fehér Szalag és Kékszalag elnevezésű vitorlás versenyein.

kekszalag-0.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fehér Szalag

A Balatonfüredről rajtoló Fehér Szalagot a Kékszalag előfutamának lehet tekinteni, ami a Balaton keleti medencéjének a kerülője. Van abszolút győztes, ami nem mérvadó, hiszen összehasonlíthatatlan például egy 40 és 10 lábas hajó. „Mi, hat csapattársammal egyetemben a Nautic 330 osztályban versenyeztünk esős időben, a verseny végére erős szélben.  Megküzdöttünk, de az osztályunkban sikerült megszereznünk az 1. helyet” – mondja Környi Zoltán hangjában büszkeséggel.

Kékszalag

Európa leghosszabb, legrégebbi és az egyik legizgalmasabb tókerülő vitorlásversenye. Az idei volt az 51., melyen 561 hajó indult. Ez a verseny is Balatonfüredről indul és Kenese-Siófok-Keszthely-Tihany érintésével Balatonfüreden ér véget.

Zoltán ezen a versenyen most indult először. Sorolja, sokat kellett készülni, gyakorolni, főleg a fordulókat, a vitorlák felhúzását, váltását, hogy ne akadjon be a kötél, ne csomósodjon össze semmi. Nehéz és hosszú verseny volt az idei, időnként teljes szélcsenddel, ahol előtérbe került a taktika. A gyors katamaránok 7 óra alatt szokták teljesíteni a távot, most nekik is 14-15 óra kellett, hogy célba érjenek. Litkey Farkasnak, a Kékszalag legnagyobb ikonjának is csak a 3. helyre sikerült befutnia.

„Jómagam a hajó elején ültem és a vitorlák felhúzásánál segédkeztem, a légmozgás szerint állítottuk és váltottuk őket. Éjjel a keszthelyi bólyavétel előtt leállt a szél. Sokáig vezettünk, hat kilométeres előnyünk volt, amikor mögülünk kezdett el fújni a szél és ránk tolta a mezőnyt. Volt, hogy lecsúsztunk a 4-5. helyre, de végül mindig sikerült az élbolyban maradnunk. Sokszor csak a part mentén tudtunk  egy kis szelet befogni és ezen a szélörvényen végigmenni. Nem volt mindig teljes egyetértés a taktikában köztünk, de a döntés joga, úgy ahogy a felelősség is, a kormányosé. Kikéri mindenki véleményét és próbál a legjobb belátása szerint dönteni” – meséli a részleteket Zoltán, majd még hozzáteszi, 7 percen múlott az 1. hely, a 2. helyért pedig óriási csatát vívtak a Viking hajó csapatával, és 25 másodpercen dőlt el, hogy övék lett az ezüstérem. A távot 27 és fél óra alatt teljesítették és az összetettben 71-ek lettek.

Környi Zoltán párkányiként a víz mellett nőtt fel, de a Dunán közlekedő motorcsónakokat nem kedvelte meg, a vitorlásokat annál inkább. 6 éve vitorlázik, 3 éve versenyszerűen. „Felhúzzuk a vitorlát, a vízen csönd van és nyugalom. Ilyenkor tudok a legjobban kikapcsolódni” – mondja a vitorlázásról, amibe úgy látszik egy életre beleszeretett.

kekszalag-1.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.