2020. április 29., 15:23

Először indít e-sport bajnokságot sportági szakszövetség

Sporttörténelmi kezdeményezés részese a Nemzeti Versenysport Szövetség egyik tagszervezete. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) ugyanis a Magyar E-sport Szövetséggel (HUNESZ) közösen indította útjára az első olyan magyar e-sport szimulátor bajnokságot, amelyet hivatalos hazai sportági szakszövetség írt ki. A kéthetente zajló bajnokságban az időmérők már zajlanak, az első futamra május 3-án kerül sor – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség.

Fotó: NVESZ

Évek óta nagy sikerrel zajlik a Nemzetközi Automobil Szövetség égisze alatt futó szimulátoros FIA Gran Turismo Bajnokság. Az MNASZ úgy döntött: itthon is követik a példát, és elindítják az országos GTSport autószimulátor bajnokságot. A kivitelezésben a HUNESZ-ben leltek társra.

Már egy ideje gondolkodtak e-sport versenyen, a koronavírus járvány és a versenyek elmaradás pedig felgyorsította a folyamatot – közölte Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

Régóta dolgozunk azon, hogy az e-sportos szándékainkat és jövőbeni céljainkat meg tudjuk valósítani. A HUNESZ-szel ebben nagyon jól egymásra találtunk, közösek az érdekeink. Nemcsak a gamereket érdeklik ezek a szimulátoros versenyek, hanem a mi sportolóinkat is, akik jelenleg nem tudnak futamokon indulni, úgyhogy fontos volt, hogy minél hamarabb beindítsuk ezt a közös bajnokságot. Versenyzőink is nagyon pozitívan fogadták ennek a hírét.”

Oláh Gyárfás kijelentette: történelmi pillanat ez Magyarországon, mert először fordult elő, hogy két hivatalos sportszervezet összefogott és közösen írt ki egy szimulátor bajnokságot.

„Szükségünk volt egy olyan partnerre, amely az e-sport világában járatos, és van felhatalmazása ilyen versenyek kiírására, mi pedig a sport oldaláról a sportszakmai hátteret nyújtjuk hozzá. Úgyhogy ez az összefogás sporttörténelmi jelentőségű, és büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az elsők, akik ezt a HUNESZ-szal együtt elsőként léptük meg.”

Az MNASZ elnöke hangsúlyozta: a technikai sportágakban abszolút elfogadott a szimulátorok használata.

„Az, hogy nálunk szimulátorokon gyakorolnak a versenyzőink, illetve, hogy utánpótlást keresünk a szimulátorozás világában, régóta elismert és bevett. Egyrészt a technikai sportok drágák, a versenyzőknek komoly anyagi terheket kell vállalniuk, ami az e-sport esetében lényegesen lecsökken. Másrészt tudják otthon is végezni, akárcsak a téli időszakban, amikor nincsenek versenyek, emellett külföldre sem kell elutazni. Tehát nagyon jó lehetőség. És hozzáteszem, hogy a szimulátorok világából kerültek ki olyan közismert, nagyszerű eredményeket elért autóversenyzőink, mint például Michelisz Norbert, Kiss Norbert és Wéber Gábor. Számunkra az e-sport, mint autós szimulátor versenyzés, teljesen elfogadott dolog” – mondta Oláh Gyárfás.

Az MNASZ-HUNESZ E-sport Országos GTSport Autószimulátor Bajnokság a Gran Turismo Sport játékban, PlayStation 4 platformon érhető el. Bármely 16. életévét betöltött, magyar állampolgár részt vehet rajta. A versenyre a hét eleje óta a játék felületén lehet nevezni. A péntek este nyolc óráig tartó időmérő időszakban leggyorsabb 14 versenyző kvalifikálja magát a vasárnapi első futamra.

A kéthetente zajló fordulókat az Esport1 Twitch.tv és Facebook felületén követhetik a nézők. A döntőt július 26-án rendezik. A bajnokság első három helyezettje automatikusan hivatalos MNASZ utánpótlás licencet kap, míg az első tíz helyezett közül a kiválasztottak lehetőséget kapnak egy versenyautó tesztelésére.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.