2024. március 25., 11:26

Elképesztő teljesítményt nyújtott Marozsán Fábián

Marozsán Fábián 6:1, 6:1-re győzött Holger Rune ellen Miamiban.

A 32-ben befejezte
Marozsán Fábián
Fotó: Facebook/Marozsán

Teljesen tanácstalan volt Holger Rune a Miami Open ATP 1000-es torna második fordulójában a remekelő Marozsán Fábiánnal szemben vasárnap.

A világranglista-7. dán teniszezőt egy-két erősebb labdamenetet leszámítva szinte leütötte a pályáról elsőszámú férfi teniszezőnk, és 6:1, 6:1-es győzelemmel búcsúztatta a korábban Novak Djokovicsot is felülmúló húszéves riválisát.

Egyáltalán nem számítottam erre az eredményre, úgy voltam vele, hogy szeretnék jó meccset játszani. A ranglistahelyezése, az eddigi eredményei alapján sokkal esélyesebb volt nálam, tudtam, hogy valószínűleg gyors lesz a tenisze, erre készültem. Az ugyancsak gyors tempóm viszont láthatóan meglepte, és azok a pontok, amelyeknél 50-50 százalék az esély, hogy a pályára esik, vagy kimegy a labda, most a javamra dőltek el

– mondta Marozsán Fábián a mérkőzés után.

Önmagához képes talán nincsen most annyira jó formában Rune, nem találta a ritmust ellenem. Volt, hogy lassítani akarta a játékot, amikor látta, hogy nem működik, inkább erőből kezdett teniszezni, kockáztatott, de ezeket a labdameneteket is túléltem, visszaadtam mindent.

Mentálisan szétesett, én pedig minden lehetőséget kihasználtam, nem hagytam kicsúszni a kezemből a meccset.

Ezzel Carlos Alcaraz (2023. május, Róma) és Casper Ruud (2023. október, Sanghaj) után újabb top tízes
teniszezőt győzött le

– ráadásul Holger Runét a feltörekvő generáció tekintetében a Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovics trió nyomdokaiba lépő leendő „nagy hármas” egyik tagjának tartják Carlos Alcaraz és Jannik Sinner mellett, ami még inkább emeli a diadal értékét.

Már most eljutott hozzám, hogy sokan azt mondják, Alcaraz legyőzése után ez a második legnagyobb eredményem. Lehet, hogy ha egyszer Rune világelső lesz, én is így fogom gondolni, egyelőre azért én a tavalyi Casper Ruud elleni győzelmemet többre tartom

– mondta a 24 éves magyar teniszező, aki szerint a meccsen a legnagyobb erősségét az alapvonalról ütött ritörnjei és a ritmusváltások jelentették.

Az esős időjárás miatt összecsúszott a program, így a mestertornákon szokásos egynapos pihenő helyett Marozsán már hétfőn pályára lép, az ausztrál Alexei Popyrin lesz az ellenfele.

Ugyan nem kiemelt a tornán, de 45. a világranglistán, nagyon veszélyes játékos, nagyokat szervál, gyors ütései vannak, bármi megtörténhet. Nagyszerű lenne megint győzni, ha felveszem a ritmust, és ki tudom használni a lehetőségeimet, akkor összejöhet a negyedik forduló ezen az 1000-es tornán is

–fogalmazott.

Hozzátette: már csak azért is örül neki, hogy egy óra alatt legyőzte Holger Runét, mert így nem fáradt el annyira a következő meccs előtt, és bízik benne, nem zökkenti ki, hogy nem a megszokott ritmusban zajlik a Miami Open. Marozsán Fábián egyébként ezzel a győzelemmel az 50. helyre jött fel az élő világranglistán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.