„Élek, jól élek, szeretek élni” - 100 éves Keleti Ágnes
Ma ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.
![Keleti Ágnes](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2021-01/2021-01-09-keleti-agnes01.jpeg?itok=JbFaaHnp)
A születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen újságírói kérdésre azt mondta, ez az évforduló pont ugyanolyan számára, mint amikor 60 éves volt.
„Élek, jól élek, szeretek élni.
- mondta jókedvűen Keleti Ágnes, akinek a napjai elmondása szerint jól telnek.
„Csak szép idő legyen” - kívánta születésnapja alkalmából a sportoló, akiről egész estés dokumentumfilm készül „Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes” címmel Oláh Katalin rendezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (tíz) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.
Az Újpesti Torna Egylet szerdán jelentette be, hogy az ötszörös olimpiai bajnokról nevezi el a közelmúltban felújított tornacsarnokát. Izraelben pedig, ahol a melbourne-i olimpia után telepedett le, róla nevezik el a szertorna-bajnokságot.
Keleti Ágnest 100. születésnapja alkalmából szombaton 19 órától a legidősebb élő olimpiai bajnokról készült filmmel köszönti a közmédia. A Nemzet Sportolójáról szóló mozit az M4 Sport+ csatorna és az m4sport.hu mutatja be.
Száz év, 46 magyar bajnoki cím, öt olimpiai aranyérem és számtalan felejthetetlen pillanat.
Olyan felvételek, amelyeket ritkán és eddig kevésszer lehetett látni a magyar tornasport legeredményesebb versenyzőjéről
- olvasható az MTVA sajtóosztályának hírlevelében.
Születésnapja alkalmából az M4 Sport+ műsorra tűzte a Keleti Ágnes 100 című filmet, amit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is láthatnak a nézők. Archív felvételeken, interjúkon keresztül elevenedik meg a Nemzet Sportolójának élete, pályafutása, olimpiai eredményei.
A nézők
megtudhatják, hogy Keleti Ágnes 1956-ban miért és hogyan maradt Ausztráliában,
mit gondol a sportága fejlődéséről, és hogyan próbált meg érvényesülni Izraelben, ahol ő maga tette le a tornasport alapjait.
A filmben többek között teljes egészében látható az a gyakorlat, amelyért Keleti Ágnes a legmagasabb pontszámot kapta az 1954-es világbajnokságon.
Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten, a család később Keletire magyarosított. Keleti Ágnes 1937-től a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban, 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben sportolt. 1939-ben lett a válogatott tagja,
első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte, de zsidó származása miatt még abban az évben eltiltották mindennemű sporttevékenységtől.
A második világháború végén, a Magyarország 1944. március 19-i német megszállása utáni időszakot álnévre szóló hamis papírokkal Szalkszentmártonban sikerült átvészelnie, ahol futással tartotta fenn állóképességét.
Édesapja és több családtagja az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg,
édesanyját és testvérét a svéd diplomata, Raoul Wallenberg mentette ki Budapestről.
A második világháború után a Budapesti Postás, 1950-től a TF DISZ, illetve TF Haladás, 1954 és 1956 között a Budapesti Dózsa színeiben szerepelt. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskolát, amelynek tanára lett.
1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok,
ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok, hétszeres csapatbajnok lett.
Kivívta az örökös bajnoki címet, nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon.
1949-ben a főiskolai világbajnokságon négy arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett. Az 1954-es római világbajnokságon felemás korláton és a kéziszercsapattal is győzött, emellett még egy ezüst-, és egy bronzérmet is gyűjtött.
1948-ban kijutott a londoni olimpiára, de a játékokon mégsem szerepelhetett, mert balszerencsés módon az utolsó edzések egyikén bokaszalag-szakadást szenvedett. Négy évvel később, a helsinki olimpiai játékokon már megmutathatta, mire képes. Ekkor már harmincegy esztendős volt - a legtöbb tornász ennyi idősen már régen befejezte pályafutását.
Helsinkiben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett.
Pályafutása csúcsára 1956-ban Melbourne-ben ért fel
talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összeállítású kéziszercsapat tagjaként, egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett.
Ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni.
Keleti Ágnes tíz olimpiai érmével, és öt aranyérmével minden idők legeredményesebb magyar sportolóinak rangsorában Gerevich Aladár (10/7) mögött a második, egyben
ő a legtöbb olimpiai éremmel rendelkező magyar női sportoló
és a legeredményesebb magyar tornásznő.
A melbourne-i olimpiáról nem tért haza.
1957-ben Izraelben telepedett le, egy ottani magyarhoz ment férjhez, két fia született.
A rendszerváltás után jött haza először,
azóta többször hazalátogatott.
Meghatározó szerepet vállalt az izraeli tornasport megteremtésében, 1958 és 1980 között az izraeli válogatott szövetségi kapitánya volt, eközben ő készített fel az olasz válogatottaz óaz 1960-as olimpiára. 1957 és 1980 között az izraeli Testnevelési Főiskola (Wingate intézet) torna tanszékének vezető tanára volt.
Legfőbb feladatának az iskolai testnevelés fejlesztését tekintette,
s ennek érdekében a tanárképzés magasabb színvonalának megteremtését tűzte ki célul.
1983 és 1988 között a Maccabi Tel-Aviv, majd a Ráánai Torna Klub tornaszakosztályának edzőjeként tevékenykedett. Nemzetközi bíróként is dolgozott,
csak 75 évesen választotta a nyugdíjas életformát.
1949-ben a Magyar Köztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, 1951-ben a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát és a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója címet, 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet kapta. 1981-től a Zsidó Sporthírességek Csarnokának (International Jewish Sports Hall of Fame) tagja.
1995-ben MOB Olimpiai aranygyűrűt kapott,
2002-ben a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) beválasztotta a Hírességek Csarnokának (Hall of Fame) tagjai közé,
2003-ban MOB Érdeméremmel tüntették ki,
2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet.
2005-ben megörökítette kéznyomát és aláírását a Magyar Sportcsillagok Falán, 2008-ban bekerült a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé, 2011-ben Magyar Tornasportért Díjat, Elnöki Érdemérmet és MOB emlékplakettet, 2015-ben Prima Primissima díjat, 2019-ben Pro Urbe Budapest Díjat kapott. 2017-ben megkapta Izrael legrangosabb kitüntetését, az Izrael díjat, 2020-ban Újpest díszpolgára lett.
Tavaly október 9-én lett a világ legidősebb élő olimpiai érmese,
egyben a legidősebb élő ötkarikás győztese. Az 1991-ben életre hívott, húsztagú Halhatatlanok Klubjának tagja.
Mozgalmas életútjára a 2002-ben megjelent Egy olimpiai bajnok három élete című könyvében emlékezett vissza. Tavaly november 9-én jelent meg az életéről szóló Keleti 100 „Mert szeretek élni” című könyv, amelyben 36 korábbi sporttársa nyilatkozik itthonról és külföldről, a jeles évfordulóra emlékbélyeg is készült.
A még ma is rendszeresen tornázó Keleti Ágnes életfilozófiáját így fogalmazta meg:
„Az ember érzi, mi esik jól neki, és csak olyan dolgokat csináljon, amiket szeret.
![Keleti Ágnes](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/2021-01/2021-01-09-keleti-agnes04.jpeg?itok=yPXqHDIQ)