2022. szeptember 8., 16:36

Egyetemista kick-boxosokat díjaztak

A héten két nagymúltú egyetemen – a TF-en és az ELTE-n – is kitüntetéseket adtak át azoknak a fiatal kick-box versenyzőknek, akik jó eredményeket értek el júliusban az Európai Egyetemi Játékokon (EUSA). Mindkét átadó ünnepségen jelen volt a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, Galambos Péter is – adta hírül az MKBSZ.

kick-box
Fotó: ELTE Fotó

A lengyelországi Lódzban megrendezett Európai Egyetemi Játékok kick-box versenyszámai során 6 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzéremmel zártak a magyarok. Az elért eredményeknek köszönhetően a sportágban a nemzetek között Magyarország, az intézmények versenyében pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett az élen.

Utóbbi felsőoktatási intézmény, az ELTE rendkívüli ünnepségén (az ELTE Sport arca kitüntetés átadása mellett, amelyet a rövidpályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Petra érdemelt ki) köszöntötték az EUSA-n sikereket elért, jelenlegi és az ez évben végzett kick-boxos hallgatókat.

Borhy Ákos rektor kitüntetésben részesítette Bálint Martin, Bolfán Ákos, Grünczeisz Patrik, Nagy Zalán, Szabó Dorina és Szmolek Emánuel versenyzőket, valamint Dancsó „Kicsi” Zoltán és Koszogovits Mihály edzőket.

A kitüntetettek nemrég debütált, limitált, egyetemi logózott sportruházatot is kaptak ajándékba, Az ünnepségen elhangzott, hogy az ELTE vezetése büszke arra, hogy a versenysport területén ennyi kiemelkedő tehetségű hallgatójuk van, és azon vannak, hogy a sportbeli és tanulmányi sikereiket minden eszközzel támogassák.

A Testnevelési Egyetem évnyitóján is kitüntetéseket kaptak az EUSA-n kiemelkedően szerepelt magyar kick-boxosok. Eredményességükért Fésű Lajos, Rohonczi Jenő és Bozók Szabolcs vehetett át díjakat dr. habil. Sterbenz Tamástól, a TF rektorától.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.