2018. május 2., 12:57

A hétvégén irány Karva, a „rekusok Mekkája“!

Szlovákiában páratlan rendezvénynek, a IV. Nemzetközi Fekvőkerékpáros Találkozónak lesz házigazdája május 4-6. között a Komáromi járásban található Karva község.

karvai-rekustalalkozo
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Facebook

Duka Gábor mérnök, Karva polgármestere az általuk 2015-ben kiötlött s azóta minden tavasszal megvalósított sportrendezvény kapcsán portálunknak elmondta: „Miután négy évvel ezelőtt egy „interreges“ program keretében megépült a Komárom-Karva közti, 28 kilométer hosszú kerékpárút, egyre több látogató két keréken látogatott el községünkbe. Szerettük volna egy különleges rendezvénnyel is visszacsalogatni őket. Mivel Szlovákiában korábban sosem rendeztek nemzetközi találkozót a fekvőkerékpárosok, azaz rekusok számára, mi pótoltuk e hiányt“.

Karva első emberétől azt is megtudtuk: a hazaiakon kívül elsősorban magyarországi és csehországi rekusok szoktak érkezni a fekvőkerékpárosok szlovákiai Mekkájába, de tavaly már svájci látogatóik is voltak. Az időjárástól függően eddig évi száz és százhatvan közti kerekezőt fogadtak.

E találkozó célja nem is annyira a versengés, mint inkább az, hogy a hasonló érdeklődésű emberek ismerkedhessenek-barátkozhassanak egymással, miközben kipróbálhatják egymás sajátkészítésű, különleges járgányait. Sosem látni két egyforma fekvőkerékpárt – az egyediségről fantáziadús, kreatív alkotóik gondoskodnak

– magyarázta.

Próbálják ki a járgányokat

A fekvőkerékpárosok már május 4-én, pénteken Karvára érkeznek. Vannak, akik a Karvai Szakközépiskolában igényeltek jutányos árú szálláshelyet, mások inkább vadromantikáznak - sátrat vernek. Május 6-án, vasárnap déltájt intenek búcsút egymásnak.

A hivatalos program szombaton 14 órától érdekes rekus versenyekkel és a járgányok kipróbálásával kezdődik. Olyan szemlélődők is akadnak, akik eddig még sosem láttak fekvőkerékpárt, s talán éppen e rendezvényen kapnak kedvet a sportághoz.

Aznap 17-től 23 óráig pedig majd a hangulatos Dunakorzón megrendezendő majálison a rekusokkal együtt vigadhat a falu apraja-nagyja. Nem csak a Mikle Péter által szolgáltatott zenét, hanem a helyszínen kapható vadpörköltet, kemencés lepényt és a további ínyencségeket is élvezhetik a jelenlevők.

A turizmust is segíti

Duka polgármester úgy látja, hogy az egyre jobban köztudatba vésődő találkozójuk a falusi turizmus fejlesztését is szolgálja.

„Karva is nyer azzal, hogy a látogatók bizonyos összeget nálunk költenek el, miközben a környékről további kíváncsiskodókat is idevonzunk. Nem beszélve arról, hogy ha a rekusok jól érzik magukat nálunk, akkor valószínűleg községünk jó hírét is keltik. Eddig csupa pozitív visszajelzést kaptunk“ – szögezte le, hozzátéve: e sportágba és a nagy szabadsággal párosuló életérzésbe érdemes belekóstolni. A hétvégi találkozóra minden érdeklődőt szeretettel várnak, a nézelődők számára ingyenes a belépés.        

 

karvai-rekustalalkozo
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.