2018. augusztus 11., 16:40

Doppingeljárás miatt változások a magyar keretben

Doppingeljárás miatt változások történtek az augusztus 22-én kezdődő portugáliai kajak-kenu világbajnokságra készülő magyar válogatott keretében.

moygi-somoracz.jpeg
Fotó: MTI

A magyar szövetség (MKKSZ) szombati tájékoztatása szerint Hüttner Csaba szövetségi kapitány döntése értelmében a férfi kajakpárosok 500 méteres versenyében Tóth Dávid és Kulifai Tamás, 1000 méteren pedig Noé Bálint és Ilyés Róbert indulhat.

A változás előzménye, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) eljárás alá vonta a korábban megnevezett Mozgi Milán, Somorácz Tamás páros egyik tagját. A közlemény szerint az MKKSZ a jogszabálynak, egyben saját szabályzatának megfelelően az érintett sportoló versenyzési engedélyét felfüggesztette. Az eset annak az együttműködésnek köszönhetően derült ki, amelyet az MKKSZ és a MACS két évvel ezelőtt kötött. A szövetség saját költségvetése terhére évente 25 millió forintot fordít a lehető legszélesebb körű ellenőrzésekre.

A MKKSZ az eljárás befejezéséig az ügyben további nyilatkozatot nem tesz.

A felnőtt válogatott augusztus 21-én utazik Montemor-o-Velhóba, a világbajnokság másnap a para kajak-kenusok futamaival kezdődik.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.