2018. augusztus 23., 17:56

Döntős a két címvédő magyar 200-as kajakpáros

Mindkét címvédő magyar kajakpáros bejutott a döntőbe 200 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

bodonyi_dora-kajak.jpg
Fotó: MTI

A csütörtök délutáni előfutamokban a férfiaknál és nőknél is az első három hely ért finálét.

Az egyformán 21 éves Balaska Márk és Birkás Balázs alkotta kettős nagyszerűen kapta el a rajtot, s a folytatásban is jól ment, de nem annyira, mint az oroszok, akik végül hét századmásodperccel eléjük kerültek.

"Nagyon jól jöttünk ki a rajtból, de utána sajnos technikailag nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Egy hasonlattal élve: hatos sebességi fokozat helyett csak négyesben mentünk" - értékelt a hajómérlegelésnél az MTI-nek a két versenyző.

A nők hasonló számában Hagymási Réka és Szabó Ágnes nagy csata után harmadikként ért célba a németek és az új-zélandiak mögött, s akárcsak a Balaska, Birkás duó, készülhet a szombati fináléra.

A kenus Balla Virágnak nem volt lehetősége megspórolni a középfutamot C-1 200 méteren, az új olimpiai számban, mert a 30 nevező miatt itt nem lehetett egyből bejutni a döntőbe, de azért a biztonság kedvéért ő megnyerte a futamát, mégpedig könnyedén. A parton aztán elmondta, hogy sokkal rosszabb szélviszonyokra számított, s egész jól érezte magát a táv közben. Hozzátette: nagyon jó formában van, de hogy ez mire lesz elég a szombati középfutamban, majd a döntőben, azzal kapcsolatban nem akart jósolni.

Ezer méteren előbb a kenus Bodonyi Andrásnak, majd névrokonának, a kajakos Bodonyi Dórának szoríthattak a magyarok. Előbbi remekül versenyzett ugyan, de a brazilok világbajnokával, az olimpiai ezüstérmes Isaquias Dos Santosszal nem bírt, így hiába lett második, szombaton délelőtt a középfutamban is vízre kell szállnia. Női K-1 1000 méteren az előfutam első helye szintén egyenes ági döntőbe kerülést ért, s a szolnoki Bodonyi Dóra, aki tavaly Európa-bajnokságot nyert ebben a számban, élt is a lehetőséggel olyannyira, hogy két hajóhosszt vert riválisaira, azaz ő pénteken már éremért szállhat vízre.

A délután egyetlen 500 méteres számának első előfutamában a magyar kenunégyes - Kiss Balázs, Kiss Tamás, Sarudi Pál és Takács Mihály - utolsóként zárt az öt hajót számláló mezőnyben, így pénteken a középfutamban folytatja szereplését.

A döntőket pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a vb-n, az első finálés napon nyolc éremcsatára kerül sor.

A további program magyar idő szerint:
para döntők 17.40

péntek:
1000 méteres középfutamok 10.30
para döntők 11.20
500 és 1000 méteres középfutamok 11.50
200, 500 és 1000 méteres döntők 16.34
500 méteres elő- és középfutamok 18.50
szombat:
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 10.30
para döntők 11.40
200, 500 és 1000 méteres döntők 13.00
200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00
vasárnap:
200 és 500 méteres középfutamok 11.00
200 és 500 méteres döntők 13.00
5000 méteres döntők 16.00

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.