2024. január 2., 13:33

Darts-vb: Búcsúzott a favorit, tovább szárnyal a 16 éves csodagyerek

Végéhez közeledik a PDC-dartsvilágbajnokság, újév első napján már a nagyeddöntőket rendezték a londoni Alexandra Palaceban.

Darts
Fotó: PDC World Darts Championship Facebook-oldala

A délutáni program azonnal egy izgalmas, eseményekben gazdag összecsapással indult, a világranglistán 17. helyezett Chris Dobey a 8.-ként kiemelt Rob Crossal csapott össze. Sokáig úgy tűnt, hamar eldől az összecsapás, az első négy szettet Dobey nyerte, így már csupán egy szettre volt az elődöntőbe jutástól. Cross azonban összeszedte magát, és a dartstörténelem egyik legnagyobb fordítását produkálva 4:5 arányban kivívta továbbjutását. A következő negyeddöntős találkozón az északír Brendan Dolan a mindössze 16 éves Luka Littlerrel csapott össze. A fiatal angol tehetség közönségkedvenccé vált a világbajnokság során, egyrészt a korának, másrészt a teljesítményének köszönhetően.

Az utóbbival ezúttal sem okozott csalódást, könnyedén, 5:1 arányban múlta felül északír ellenfelét. Littler a második szettet 121.86-os átlaggal, a negyediket pedig 103.09-es átlaggal nyerte meg.

Az esti mérkőzések rögtön egy nagy meglepetéssel indultak, a háromszoros vb-győztes Michael van Gerwen szoros összecsapásban maradt alul az 52. helyezett Scott Williamstól. A holland 3:3-ra felzárkózott, ekkor még sokan azt gondolták, könnyedén behúzza a mérkőzést, az utolsó két szettet azonban Williams nyerte, így 5:3 arányban győzedelmeskedett. A nap utolsó mérkőzésén a 3.-ként kiemelt angol Luke Humphries találkozott, a szintén angol Dave Chisnallal. A világranglista 11. helyezett angol a második szettig tudta tartani magát, a következő négy szettet simán hozta Humpries, így 5:1-el jutott tovább az elődöntőbe.

Az angol tizenkét 180-as dobás mellett 103.50-es átlaggal zárta a mérkőzést, ami kiemelkedőnek számít.

A legjobb négy között a 2018-as világbajnok Cross találkozik Littlerrel, Williams pedig Humphriesszal csap össze. A mérkőzéseket kedden 20:45-től és 22:30-tól rendezik az Alexandra Palaceban, a találkozókat a cseh Nova Sport és a magyar Sport 1 csatornák közvetítik élőben.  

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.