2019. február 16., 10:15

Csóványék az üres kéz szellemi útján

A ma már ismerősen csengő karate kifejezés szó szerinti jelentése: üres kéz. Ennek a tárgyi fegyver nélküli japán harcművészetnek a kiemeltebb céljai közé tartozik egyebek mellett az akaraterő, a tisztelet és az önuralom fejlesztése, valamint a jellemformálás.

karate
Galéria
+3 kép a galériában

Alábbi írásunk arról a két alsószemerédi ifjúról szól, akik odaadó szüleik hathatós támogatásával elszántan indultak el az üres kéz szellemi útján.

„A klasszikus karate a test, a szellem és a lélek művészete. Nem csupán fizikális tréning, hanem törekvés olyan harcossá válni, aki képes a testét és a lelkét egyaránt uralni” – olvasható a Magyar Karate Szövetség honlapján.

A tízéves Csóvány Adrián, húgával, a hétesztendős Tündével egyetemben arra törekszik, hogy magáévá tegye ezt a tiszteletre és szorgalomra épülő élet- és gondolkodásmódot, amely – a vérkeringést javítva, a fizikumot fejlesztve és az egészséget megőrizve – az önvédelem hatásos eszköze is egyben.

Az Ipoly partján is egyre inkább teret nyerő harcművészet máig szilárd alapjait a jelenleg alpolgármesterként is tevékenykedő Hammersmidt Béla fektette le. 1982 októberében alapította meg az ipolysági karate szakkört, amelyet kezdetben mintegy hetven tetterős érdeklődő látogatott. Versenyekre ekkoriban még nem jártak; a technikai fejlődés fontosságát hangsúlyozva viszont időről időre részt vettek a Zólyomban tartott övvizsgákon, bizonyítva, hogy a témában elsajátított tudásuk egyre elmélyültebb.

Csóvány Adrián tehetségére az a Rusnák Oszkár figyelt fel, aki 1989-től veszi ki a részét a város támogatásával működő Saag Sportegyesület karate szakosztályában folyó munkából. A jelenleg edzőként munkálkodó tapasztalt sportember elsősorban a fiatal korosztályt próbálja megszólítani és a rendszeres testmozgás irányába terelni. A filozofikus szemléletet magáénak tudó keleti harcművészet helyi fellendítése is az ő nevéhez köthető. A tálentummal megáldott Ipoly menti teniszezőket és asztaliteniszezőket is tömörítő sportegyesület karatéval foglalkozó szakosztálya ugyanis éppen az ő közbenjárására csatlakozott a Szlovák Karate Szövetséghez.

Nem meglepő, hogy ez a barátságos és nyitott közeg a kislegény után húgára is hatott.

– Adrián három éve látogatja az ipolysági szakkört, másfél éve pedig már Tünde is a közösség aktív tagja – mondja a gyerekek édesapja, Csóvány Henrik, aki feleségével, Milkával együtt példát mutat szülői odaadásból. – Három éve minden szerdán négytől ötig itt vagyok. A tanítás végeztével eljövünk értük, s az edzés végéig nem is megyünk haza, hiszen Ipolyság Alsószemerédtől 13 kilométerre fekszik. Addig megejtjük a nagybevásárlást – árulják el mosolyogva a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolát látogató gyerekek büszke szülei.

Az ipolysági Saag Sportegyesület ifjú karatékái rendkívül sikeresen zárták a 2018-as esztendőt. Bár Csóvány Adrián csak márciusban kezdte a versenyzést, a bosznia-hercegovinai Brčko városában nyolc ország több mint négyszáz versenyzője közül bronzérmet szerzett a diákok kata kategóriájában. A jó képességű testvérpár a nyár folyamán az olaszországi Nápolyban szervezett nemzetközi versenyen – a diákok kata és kumite kategóriájában egyaránt indulva – gyűjtött be három második helyezést. Szeptemberben a szerbiai Csókán, illetve a délvidéki Szabadkán állhattak dobogóra, nyolc ország 480 versenyzőjével összemérve erejüket, de remekül szerepeltek a szombathelyi és a szegedi nemzetközi megmérettetésen is. A rátermett fiú az utóbbin az első helyet szerezte meg a fiatalabb diákok kumite kategóriájában.

Ezeken a rendezvényeken kívül – csupán szórakozásból – Adrián részt vett egy hontmaróti futóversenyen is; s ha már ott járt, korcsoportjából kiemelkedve meg is nyerte azt.

A külföldi megmérettetésekre szülői felügyeletként Csóványék is gyakran elkísérik a versenyzőket. Amint arról Csóvány Henrik beszámolt, a fiatal karatékák ebben az esztendőben is több nemzetközi versenyen lépnek tatamira: idén márciusban újra Brčkóba készülnek, május folyamán pedig egy szardíniai versenyen vesznek részt.

Noha a szülők természetesen nem erőltetik, a Csóvány testvérek az edzések után otthon folytatják a gyakorlást. A hasizomgyakorlatok mellett az ütések erősségének kontrollálását is fontosnak tartják. A szülők elmondása szerint az üres kéz szellemi útján járva gyermekeik merészebbek, szabadabbak, nyitottabbak lettek, és nagyobb önbizalommal rendelkeznek.

A tanintézmények és a szabadidőközpontok manapság rengeteg iskolán kívüli kikapcsolódási, szórakozási és sportolási lehetőséget kínálnak a fiataloknak, akik sok esetben mégsem élnek velük. Még akkor sem, ha a lakóhelyük közvetlen közelében tehetnék meg ezt. A gyermek testi és lelki fejlődésének szempontjából elengedhetetlen a motiváló, odaadó és nem ritkán önfeláldozó szülő helyes hozzáállása. A Csóvány testvérek a karate hatására javítanak állóképességükön, növelik kitartásukat és önfegyelmet gyakorolnak, míg ezzel párhuzamosan a Fegyvernekiben lelkiekben is gyarapodnak.

A karate szó talán nem véletlenül jelent üres kezet, hiszen ahogy Török-Zselenszky Tamás is énekli: „Csakis üres kézbe adnak mindenséget.” Az üres kéz tehát voltaképpen teli kéz.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/7. számában.

karate
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.