Csillag Eszter: A futás olyan élményt nyújt, amihez nem tudom, mi más lenne fogható
Csillag Eszter Hong Kongban élő magyar ultrafutó múlt szombaton 16 óra 42 perc 17 másodperc alatt teljesítette a Western States 100-Mile Endurance Runt. Ezzel a dobogó harmadik fokára sikerült felállnia.
Elevenítsük fel esetlegesen megkopott iskolás ismereteinket, egy mérföld 1,6 kilométer. Az 1974 óta létező terepfutó verseny távja tehát 160 kilométert tett ki. A hobbifutók általában egy hónapban szoktak ennyit futni. Eszter az ötvenéves verseny negyedik legjobb bronzérmes idejét futotta. A doktori értekezésén dolgozó művészettörténész férjével és két gyermekével Hong Kongban él, ahol virágzik a terepfutó kultúra. A sikeres sportolót még Amerikában értük utol, regenerációja során.
Milyen érzés volt célba érni ilyen fantasztikus idővel?
Ilyen nagy versenyeken mindig nagyon jó érzés célba érni. Tavaly is futottam, akkor is harmadik lettem, most sikerült javítani az akkori időmön, és egy nagyon jó versenyt futva felállni a dobogóra. Örülök.
Már az iskolában is sportolt, vagy felnőtt fejjel jött a futás?
Egészen a gimnázium végéig jártam diák atlétikai versenyekre. Az érettségi után a futás szerepe is átalakult az életemben. Rendszerszinten beépült, és valójában az én sportom lett. Napi egy órát futottam éveken keresztül, nem hagytam ki egy napot sem.
Sokan futnak rendszeresen, hosszabb-rövidebb távokat, a 100 mérföldig mégsem jutnak el soha. Hogyan lett a rendszeresen napi egy órát futó művészettörténészből ultrafutó művészettörténész?
A maraton teljesítése után újabb kihívásokat kerestem. Biztos vagyok benne, hogy az éveken át tartó napi egy órás futás nagyon jó alapot teremtett ahhoz, amit most csinálok. A nemzetközi ultrafutó adatbázis egy 2017-es, 100 kilométeres hongkongi versenyemet jegyzi elsőként, de 2016-ban indultam a Dolomitokban egy 135 kilométeres versenyen, azonban ezt nem sikerült befejezni, illetve jártam Nepálban egy háromnapos versenyen, de azt meg nem jegyzik. Így a Vibram Hong Kong 100 az első száz kilométeres versenyem, amelyet sikerült teljesíteni.
Miért pont Hong Kong?
Pedig az ember azt gondolná, hogy a világ egyik legsűrűbben lakott régiójában már mindent leaszfaltoztak.
Sokan úgy gondolják, hogy ez egy betonváros, tele van felhőkarcolóval, 8 millióan lakják. Ezzel szemben a terület negyven százaléka zöldövezet. A terepfutó útvonalak nagyon jól ki vannak építve és ki vannak jelölve. Így a futás biztonságos, és könnyű tájékozódni is. A közeg viszont nem egyszerű. Meleg van, és nagy a páratartalom. A legtöbb emelkedő pedig lépcsős.
A futókultúra is nagyon komoly részét képezi a társadalmi életnek. Mivel itt nagyon pörög az élet, az emberek a sportban is szeretik megmérettetni magukat.
Egyszer egy barátnőm elhívott futni. Az első terepfutás alkalmával úgy éreztem magam, mint Super Mario a számítógépes játékban, ki kellett kerülni a gyökereket, át kellett ugrálni a köveket. Az egész futás olyan, új dimenziót kapott, ami szerelem volt első látásra. Innentől kezdve a napi egy órás futásom átalakult napi egy órás terepfutássá. Teljesen beszippantott ez világ. Utólag próbáltam értelmezni a dolomitokbeli versenyemet, amelyet nem sikerült befejezni, és lökött tovább a vágy, hogy induljak egy olyan versenyen, amelyet be tudok fejezni. Aztán egy következőn, és így tovább…
Immár másodszor indult neki a Western States 100-Mile Endurance Runnak. 2023-ban 17:09:20 alatt sikerült teljesíteni a távot, amit idén 16:42:17-re faragott le. Milyen edzéstervet követett?
Az edzőm az amerikai Jason Koop, aki évtizedek óta foglalkozik ultrafutók felkészítésével, író és podcaster is. A TrainingPeaks app segítségével dolgozunk együtt. Ami megjelenik az appban, azt csinálom meg. A Western States előtt utoljára a bécsi maratonon futottam, itt első helyezést értem el. A maraton jó alapot ad, mert gyorsít. Utána kezdtem meg a specifikus edzéseket teljes fókusszal. Ennek során sok hosszú távot futottam. Az volt a cél, hogy minél több kilométert begyűjtsek.
A két verseny között mintegy kilenc hét telt el. Ez az idő elegendő volt a 42-ről a 160 kilométerre való felfutásra?
Igen, mivel egész évben, folyamatosan edzek. Általában 8-9 hetes az az edzésblokk, amit egy futó egy bizonyos versenyre való felkészülésre fordít. Ez az első maratonnál, illetve kevésbé tapasztalt versenyzők esetében lehet hosszabb is. De ha az általános edzettség adott, akkor kilenc hét elegendő.
Eddig a fizikai felkészülést érintettük, de ilyen távú versenyeknél a mentális felkészülés legalább ilyen fontos. Hogyan szokott mentálisan készülni?
Már a tavalyi felkészülés során is együttműködtem egy mentáltrénerrel, ami nagyon sokat segített. Idén is volt egy együttműködő partnerem, akivel rendszeresen konzultáltam a felkészülés során, és átbeszéltük a mentális dolgokat. Ahogy az ember a futás mellett jár edzőterembe, hogy karban tartsa az izomzatát, a mentális területre is hasonló módon kell tekinteni.
Idén milyen volt a verseny útvonala?
A tavalyihoz képest teljesen eltérő. Tavaly sok volt a hó, az első 50 kilométeren. Idén, amikor megérkeztem, mintha egy teljesen más vidékre érkeztem volna, hónak nyoma sem volt. A pálya egyébként magaslaton kezdődik, 2000 méterről indulunk, ez 6 kilométeren felemelkedik 2600-ra, majd innentől lefelé lejt. A verseny vége már tengerszinten van.
Hogyan osztotta be az energiáit, hogy a verseny végére is maradjon?
Tavalyhoz képest az volt a célom, hogy az elejét kicsit meghúzzam. Ott a hó miatt kicsit lassúbb voltam. Ez most sikerült is. Az 50 kilométeres ellenőrzőpontnál harmadikként futottam be, aztán felfutottam a második helyre egy harminc kilométeres szakaszon. De aztán jött egy komolyabb mélypontom, többen is leelőztek, visszaestem az ötödik helyre. A Rucky Chucky ellenőrzőpontnál, 125 kilométernél egy kötélen kellett átkelni a folyón, ez nagyon jól felfrissített, és a verseny utolsó szakasza már nagyon jól ment, sikerült magam visszadolgoznom a dobogóra. Itt egyébként nem veszíthettem egy percet sem, nyomomban volt a negyedik és az ötödik lány.
Hogyan befolyásolta a versenyt az időjárás?
Ez köztudottan egy meleg verseny. A kanyonokban nem ritka a 40 fok körüli hőmérséklet sem. Én május végétől edzettem a helyszínen, iszonyatos melegek voltak. Edzettem a Grand Canyonban is, ami szintén segítette az akklimatizációmat. Illetve sokat szaunáztam, hogy felkészítsem a szervezetem a melegben való futásra. Ehhez képest a verseny napján a hőmérséklet szinte ideális volt, 35-36 fok volt. Erre nem lehet azt mondani, hogy hideg, de sokkal rosszabb is lehetett volna.
Említette, hogy volt egy 25 kilométeren át tartó mélypontja. Ennek során gondolt arra, hogy feladja?
Nem. Azt nem engedtem volna meg magamnak. Tavaly ugyanezen a szakaszon a valaha volt egyik legjobb részidőt futottam, így nagyon bosszantott, hogy most nem megy. Szerencsére, mivel az elején jól előre futottam, volt némi előnyöm.
Milyen frissítési stratégiát alkalmazott a verseny során?
Amikor találkoztam a csapatommal az ellenőrzőpontokon, akkor banánt, chipset és kólát fogyasztottam. Illetve uborkalevet, mert az nagyon jól ellensúlyozza a rengeteg édes ízt, amit az ember ilyenkor elfogyaszt.
Mekkora csapat segítette a versenyen?
Ennek a versenynek a hangulatát nagyban meghatározza, hogy minden futóval, az elittel és a hobbifutókkal is ott van a csapata, akikkel az egész felkészülést végigcsinálta. Vannak versenyek, ahol ez nagyon le van szabályozva. Az UTMB némelyik versenyén csak egy ember lehet ott a frissítésnél. Most két csapat kísért, mert a verseny dinamikája olyan, hogy egy csapat nem tud minden check pointra eljutni. Az egyik csapatomban négyen, a másikban ketten voltak. Illetve 100 kilométer felett engedélyezik, hogy az embernek legyen "nyula", azaz iramfutó társa, velem is futottak ketten.
Ilyen megerőltetés után hogyan szokott regenerálódni?
Meg attól is függ, hogy az ember mennyire csapta szét magát. Ez majd akkor derül ki, mikor újra elkezdek futni. A verseny után öt nappal már volt egy harminc perces kocogásom, de ez csak arra való, hogy az ember felmérje, nincs-e valamilyen sérülése. Általában két hétig nincs semmilyen komolyabb edzésmunka.
Egy ultrafutó élete folyamatos hosszú edzésekből áll. Hogyan sikerül megtalálni az egyensúlyt az edzés, a család és a tudományos munka között?
Mindig arra fókuszálok, amit éppen csinálok. A gyerekek körül a férjem szülei segítettek be, arra az időre, amíg Amerikában voltam, kiköltöztek. A doktori értekezésem pedig most olyan fázisban van, hogy számítógépen kell elvégeznem a javításokat, ezt az edzések között tudtam csinálni.
Ha az ön példáján felbuzdul egy dolgozó családanya, vagy bárki, hogy lám, én is ultrafutó leszek, milyen tanácsot adna neki?
Ennek nagyon örülnék, ha így lenne. A futás a legegyszerűbb, egyben legtermészetesebb mozdulatsor, amit ember végezhet. A természetben futni fantasztikus dolog. Annak az örömérzete, hogy az ember a saját lábán A pontból B pontba eljut, fantasztikus érzés, mindegy, hogy milyen távon. Az elején az a legfontosabb, hogy az ember élvezze a futást. Ha élvezi, akkor szereti csinálni. Ha pedig az ember rendszeresen műveli valamit, esetünkben a futást, akkor abban jobb lesz. Ezt nem csak az időre, a teljesítményre értem, hanem arra is, hogy idővel könnyebb lesz. Az, hogy futás közben az ember a saját lábán haladva befogadja a világot, olyan élményt nyújt, amihez nem tudom, mi egyéb lenne fogható.
