Cselgáncs: 2021-ben Budapest rendezi a világbajnokságot!
Jól vizsgázott Budapest Grand Slam-rendezésből a koronavírus-járvány idején. A Magyar Judo Szövetség által kidolgozott protokollnak köszönhetően sikerült újraindítani a vírus miatt nyolc hónapja megrekedt nemzetközi dzsúdóéletet. Tóth László, a szövetség elnöke elmondta: a Nemzetközi Judo Szövetség döntése értelmében Budapest nem 2022-ben, hanem a jövő évi olimpia előtt alig több mint egy hónappal 2021 június 3-ától rendezhet világbajnokságot.
A sportdiplomáciai sikerhez kellett a hétvégi Grand Slam-rendezése sikere, protokollja, a magyar szervezők bátorsága, és természetesen egyeztetések, hiszen Tóth László elmondása szerint a miniszteri megerősítést is megkapta a sportág ahhoz, hogy Tokió előtt bonyolítsa le a dzsúdós világ egyik legnagyobb rendezvényét.
A buborékrendszer jól vizsgázott az elmúlt négy-öt nap során, a Papp László Budapest Sportarénába ugyanis csak olyan versenyzők tették be lábukat és léptek fel a tatamira, akik az elvégzett négy (!) PCR-teszt alapján negatívnak bizonyultak.
- mondta az elnök.
A magyar minta reményt ad a meglehetősen rossz helyzetben lévő Csehországnak, ahol novemberben Európa-bajnokságot kívánnak rendezni. A napi fertőzésszámok alapján összeomlás van az országban, ám a cseh szervezők hétfőn hivatalos levélben is biztosítják az európai szövetség vezetését arról, hogy meg kívánják rendezni a kontinensbajnokságot.
Sipőcz Richárd vitatott, rossz bírói döntéssel záruló mérkőzésére is kitért a sportág első embere, aki elmondta: két hiba történt ezen a mérkőzésen, ami abból adódott, hogy a szőnyegbíró és a zsűri között technikai hiba miatt nem volt meg a hangkapcsolat, így sajnos egymást követő rossz döntések következtében elúszott ez a mérkőzés. Ami azért is sajnálatos, mert a győri versenyző Özbas Szofihoz hasonlóan szintén tokiói olimpiai kvalifikációs helyre kerülhetett volna.