2024. július 4., 18:17

Csallóközből indult a legenda utoljára

Peter Sagan vasárnap bejelentette, hogy befejezi országúti kerékpáros pályafutását. A szlovák sportélet egyik legsikeresebb versenyzője, a háromszoros világbajnok a hazai körversenyen búcsúzott a közönségtől.

 

Kerékpározás
Peter Sagan utolsó országúti versenye a Csallóközben indult

Peter Sagan utolsó versenye a Csallóközben indult, hiszen a szlovák körverseny rajtja Dunaszerdahelyen volt múlt szerdán, ahol a csapatidőfutam volt a programon. A 21 csapat versenyzői a Slovakiaringre is elkerekeztek, majd a MOL Aréna fő tribünje mögött értek be a célba.

Utolsó eredménye a Csorbatóig tartó vasárnapi záróetapon a 85. hely volt, húszperces lemaradás mellett a szakasz győztesétől. Az összetettben a második százban végzett. Sagan a Pierre Baguette Cycling csapatban indult, de most már nem az eredmény volt az elsődleges.

„Nem ez a legjobb hazai eredményem, mivel már nem vagyok a legjobb formában, de a mostani volt az utolsó versenyem országúti kerékpározásban. Örülök, hogy sikerült befejeznem. Elhatároztam, hogy idén már nem megyek több országúti versenyre. Mivel szívproblémáim voltak, csak szórakozásból indultam. A kerékpározásnak még nem mondok végleges búcsút, de az országúti versenyzéstől elköszönök. Már letekertem a sajátomat, és ez nekem elég, kemény munka volt” – mondta Sagan a zárófutam után.

A 34 esztendős szlovák sprinter országúton háromszor, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben világbajnok volt, hétszer érdemelte ki a Tour de France-on a sprinterek pontversenyének győztesét megillető zöld trikót, nyert a többi között a flandriai körversenyen és a Párizs–Roubaix egynapos klasszikusokon. A francia körversenyen pályafutása során 12 szakaszon lett első, diadalmaskodott két Giro d’Italia-etapon, valamint négy Vuelta a Espana-szakaszon.

Peter Sagan eredményei magukért beszélnek. Tavasszal a Tour de Hongrie-n a magyar közönségnek is bemutatkozott csapatával, s most a hazai rajongóival fényképezkedett, aláírásokat osztogatott, miközben testőrök kísérték. 

A pályafutását ismerve azzal is tisztában lehetünk, nem feltétlenül egyszerű ember, különc, nehéz természet, aki a hazai kerékpársportot magas szintre emelte. Persze nagy kérdés, hogy lesznek-e követői. 

A Csallóközben korábban nem indult még hasonló futam, s ha már egyszer, akkor ilyen legendás bringást is láthatott a közönség. Élmény volt, ahogy Sagan pályafutása is. Sok sikert a terepen!

Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/27. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.