2018. szeptember 4., 16:13

Babos és Fucsovics a továbbiakban nem kíván együttműködni a teniszszövetséggel

Babos Tímea és Fucsovics Márton nem kíván együttműködni a továbbiakban a Magyar Tenisz Szövetséggel (MTSZ).

Babos Tímea Fucsovics Márton
Fotó: TASR

A Babos Tímea Facebook-oldalán kedden megjelent állásfoglalás szerint a két éljátékos „nem kíván a szövetséggel együttműködni, mindaddig nem adja a nevét egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és a jelenlegi szakmai koncepcióján”.

A két teniszező hangsúlyozta, hogy nem tart igényt anyagi támogatásra a szövetségtől.

„Járjuk a magunk útját, büszkén képviseljük Magyarországot a WTA és az ATP Tour-versenyeken, és bízunk benne, hogy az olimpiai kvalifikációs időszak kezdetéig sikerül rendezni ezt a nem egészséges helyzetet. Örömmel vettük Szűcs Lajos elnök úr vasárnapi levelét és természetesen vele, mediátor nélkül is szívesen értekezünk a magyar tenisz helyzetéről. A továbbiakban nem kívánunk az üggyel foglalkozni, teniszezők vagyunk, a labda a pálya túloldalán pattog” - olvasható a közleményben.

A vita másfél hete került nyilvánosságra, amikor Fucsovics közösségi oldalán tájékoztatta rajongóit, hogy nem biztos a szereplése a válogatott szeptemberi Davis Kupa-találkozóján, mivel a szövetség nem biztosítja a szükséges feltételeket, és nem megfelelő a légkör a további sikeres szerepléshez. A világranglistán 41. teniszező jelezte, hogy próbált kiállni társaiért, egyeztetni a szövetséggel, ám nem járt sikerrel, az MTSZ választ sem adott kérdéseire. Hosszú bejegyzésében a Davis Kupa-kapitányt is bírálta, mint ahogy azt is, hogy három héttel a csehek elleni mérkőzés előtt meg sem keresték őt a mérkőzéssel kapcsolatban.

Az MTSZ egy hosszabb közleményben reagált, olyan adatokat hozott nyilvánosságra, melyek megítélése szerint az üggyel kapcsolatban segítik a közvéleményt a megalapozott és tárgyilagos vélemény kialakításában. Ebben többek között szerepelt Sávolt Attila, Fucsovics edzőjének fizetése. Fucsovics és a páros világranglistát vezető Babos, majd később maga Sávolt Attila is cáfolta ezeket, és bírálta a szövetséget.

Legutóbbi fejleményként az MTSZ vasárnap közölte, az Országos Mediációs Egyesület segítségét kérte annak érdekében, hogy rendezze vitáját Fucsovics Mártonnal és Babos Tímeával.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.