2020. augusztus 30., 10:41

Az államtitkár támogatásáról biztosította a leveleki jet-ski Eb-t

Az első futamok után jól állnak a magyarok a Nyíregyházához közel fekvő Leveleki Szabadidőpart taván péntektől vasárnapig tartó jet-ski Európa-bajnoki és junior világbajnoki futamon. A 22 nemzet 110 indulóját felvonultató verseny 13 kategóriája közül háromban is magyar színekben indult jet-skis száguldott át elsőként a célon. A hazai rendezésű világversenyt szombaton meglátogatta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki kijelentette: mindent megtesz azért, hogy a jövőben is Levelekre tudják hozni ezt a kiemelt sportrendezvényt.

Galéria
+2 kép a galériában
Szabó Tünde is kilátogatott a versenyre
Fotó: Szabó Gábor

A jet-ski Magyar Nagydíjon – ahol kategóriánként három futam alapján alakul majd ki a végeredmény – a magyar színeket képviselő 23 jet-skis közül Szabó Barnabás és Major Marcell is győzelemmel indított géposztályának első futamán. Szabó az egyik álló (ski) versenyszámban, a Ski GP3-ban bizonyult a leggyorsabbnak, míg Major az ülős (runabout) kategóriák egyikében, a Runabout GP4-ben diadalmaskodott. Rajtuk kívül a magyar liszensszel indult osztrák Markus Erlach a veteránok Ski GP1-es versenyében hozta el hazánknak a futamgyőzelmet.

A második helyet szerezte meg versenyszámában Süli Csaba és Kéri Attila, akárcsak a nőknél Fröhlich Kata. A harmadik helyen ért célba a szintén magyar színeket képviselő dán Marcus Jörgensen, valamint a junioroknál ifj. Komonyi Lajos.

A versenyre kilátogatott Dr. Szabó Tünde, aki megtekintette az Eb zászlós felvonulását. A sportért felelős államtitkár köszöntőjében gratulált a sportág hazai és a nemzetközi szövetségének a rendezéshez, és kifejezte reményét, hogy Levelek a jövőben is rendezhet jet-ski Európa-bajnoki futamot.

Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a magyar kormány segítségével ide tudjuk hozni a csapatokat” – fogalmazott az államtitkár.

Dr. Szabó Tünde fantasztikus sikernek nevezte az Eb-t. Mint mondta: a 2020-as esztendő különleges év a sport szempontjából is, hiszen nagyon sok nemzetközi sporteseményt töröltek vagy elhalasztottak, és éppen ezért nagyon nagy dolog, hogy a jet-ski Európa-bajnoki futamot hazánknak sikerült megrendezni.

Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.