Australian Open: Győzelemmel kezdte a selejtezőket a mátyusföldi teniszező
Az év első Grand Slam tornájára kerül sor a jövő hét folyamán. A héten már javában zajlanak a selejtezők, melyen felvidéki érdekeltség is van, ugyanis a nádszegi származású Gombos Norbert is megpróbálkozik kiharcolni a főtáblára kerülést.
Az Australian Open selejtezőjének első fordulójában a mátyusföldi Gombos Norbert is pályára lépett kedden, ellenfele az orosz Andrej Kuznyecov volt. A világranglista 117. helyén rangsorolt felvidéki játékos három játszmában legyőzte orosz ellenfelét és bejutott a második fordulóba az év első Grand Slam tornájának selejtezőjében.
Az első szett kiélezett mérkőzést hozott, egészen 5-5-ös állásig mindkét játékos hozta saját adogatását, ezt követően az orosz játékos került először bajba, hiszen a felvidéki játékosnak három bréklabdája is volt, amit ki is használt Gombos és végül megnyerte az első szettet a mátyusföldi teniszező.
A második szettben is folytatódott a szoros és kiélezett mérkőzés, de ekkor sem tudta egyik játékos sem elvenni ellenfele adogatását, ami végül újabb rövidítést eredményezett. A második szet tiebreakben dőlt el, amiben az orosz játékos koncentrált jobban így kiegyenlített a szetteket tekintve.
A döntő, harmadik játszmában az orosz teniszezőnek hét alkalommal is bréklabdája volt, de Gombos hárította ezeket, így Kuznyecov nem tudta elvenni a felvidéki játékos adogatását, ami döntőnek bizonyult. A folytatásban Gombosnak két alkalommal is sikerült elvennie ellenfele adogatását és 6-2-re megnyerte a mérkőzést, ezzel pedig továbbjutott az Australian Open selejtezőjének második fordulójába.
A 31 esztendős felvidéki teniszező ellenfele a selejtező második fordulójában az argentin Renzo Olivo lesz.
Egy biztos, a férfiak és a nők versenyében is lesz főtáblás magyar teniszező, a férfiaknál Fucsovics Márton, a nőknél Bondár Anna és Udvardy Panna személyében.
Australian Open, selejtező, 1. forduló:
Gombos Norbert – Andrej Kuznyecov (orosz) 7-5, 6-7, 6-3