2022. január 13., 10:56

Australian Open: Egy győzelemre a főtáblától a nádszegi teniszező

Gombos Norbert az Australian Open selejtezőjének második fordulóját is sikerrel vette, így egy győzelemre került a főtáblától.

gombos
Gombos Norbert
Fotó: TASR

Az év első Grand Slam tornáján, az Australian Openen már javában zajlanak a selejtezős mérkőzések, a kvalifikációban a mátyusföldi Gombos Norbert is érdekelt, aki a második fordulóban lépett pályára. A felvidéki játékos az argentin Renzo Olivo ellen mérkőzött.

Gombos számára jól kezdődött a mérkőzés, az első szettben rögtön elvette ellenfele adogatását, majd a folytatásban további két alkalommal is brékelőnybe került, így az első szettet könnyedén, 6-0-ra megnyerte.

A második játszmában az argentin játékos feljavult és komolyabb feladat elé állította Gombost, 4-3-as Renzo vezetésnél Gombos először vesztette el adogatását a mérkőzésen, ami a második szettjébe került a felvidéki játékosnak, az argentin 6-3-ra megnyerte a szettet és kiegyenlített.

A mindent eldöntő harmadik játszmában úgy tűnt, Gombos kézben tartja a mérkőzést, hiszen már 3-1-re is vezetett, de az argentin hősies küzdelem után fogadóként kétszer is elvette Gombos adogatását, így 4-3-ra fordított. Olivo azonban hiába került brékelőnybe, a felvidéki játékos 4-3-nál elvette az argentin adogatását. Gombos közel került ahhoz, hogy megnyerje a meccset, 5-4-nél, mikor Olivo a meccsben maradásért adogathatott, meccslabdája is volt, de nem tudta kihasználni így rövidítésben dőlt el a mérkőzés.

A mátyusföldi teniszező a selejtező harmadik fordulójában a hazai pályán versenyző Matthew Ebden ellen lép pályára pénteken.

Australian Open, selejtező, 2. forduló:

Gombos Norbert -  Renzo Olivo 6-0, 3-6, 7-6

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.