2020. január 6., 09:35

ARD: súlyos vádak Aján Tamás és a MACS ellen

Súlyos vádakat fogalmazott meg Aján Tamás ellen dokumentumfilmjében az ARD német közszolgálati televíziós csatorna, amely szerint korrupciós ügyek miatt indulhat büntetőeljárás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökével szemben.

Az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Eszerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes  súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.

Nem voltak doppingellenőrzések, mert tudták, hogy azok pozitív eredményt hoztak volna

 - nyilatkozott Lydia Valentin. A spanyol versenyző úgy lett a 2012-es játékok aranyérmese 75 kilogrammban, hogy utólagos ellenőrzésen az első három helyezettet diszkvalifikálták.

Az ARD szerint az IWF a Magyar Doppingellenes Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Kivétel ez alól a 2015-ös houstoni világbajnokság volt, ahol a német tv-csatorna szerint Aján Tamás tiltakozása ellenére az amerikai doppingellenes ügynökség vette le a doppingmintákat és ez 24 lebukáshoz vezetett.

Aján Tamás

Christian Baumgartner, a Német Súlyemelő Szövetség elnöke szerint Aján Tamás évtizedek során felépített egy rendszert, amely lehetővé tette a doppingolás eltitkolását.

A korrupció kultúráját valósította meg

- mondta Baumgartner.

Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan. 

Az ARD-nek nyilatkozott Rattikan Gulnoi, a 2012-es londoni olimpia bronzérmese is. A thaiföldi súlyemelő azt állította, hogy 18 éves kora óta tiltott teljesítményfokozókat kapott. Hozzátette, országában 13 esztendős koruk után doppingolják a súlyemelőket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.