2019. augusztus 3., 10:15

Aranyos világbajnokság Dél-Koreában

Több mint két hét az úszósport bűvöletében, amelynek kezdetén és végén is örülhettünk magyar aranynak. Bízzunk benne, hogy az ázsiai sikerek jövőre sem maradnak el, s hasonló mérleget el is fogadnánk.

milák világbajnok
Fotó: MTI

A magyar sport számára mindig különösen fontos a vizes világbajnokság eredményessége, hiszen a vívás, a kajak-kenu mellett éppen ez a terület jelenti már több egy évszázada az olimpiai sikerek egyik legfőbb területét.

Különösen igaz ez akkor, amikor egy évvel vagyunk a tokiói olimpia előtt, és a kvangdzsui világbajnokság az ötkarikás reményekről is sokat elárulhatott.

Sokáig úgy tűnt, a remek úszók mellett a vízilabdázóktól is éremre számíthatunk, hiszen, ha nem is problémák nélkül, de a nők és a férfiak is az elődöntőig meneteltek. Sajnos, az utolsó két mérkőzésükből egyet sem tudtak nyerni, ami mindkét együttes esetében azt jelentette, hogy a negyedikek lettek. Nem szabad persze elégedetlenkedni, hiszen főként a férfiaknál elképesztően kiegyenlített volt a mezőny a szerbek tartalékos részvétele mellett is, a nőknél pedig az amerikaiak fölénye mellett a további csapatok esetében ugyancsak kiegyenlített volt a harc.

Biztosan szomorúak lennénk, ha jövőre ismét érem nélkül maradnának a pólósok, más kérdés, hogy egyelőre az eredmény kapcsán még a részvétel sem biztosított. Ez talán a legnagyobb probléma, hiszen a kvalifikáció még remek teljesítményt követel, azt viszont el kell fogadnunk, hogy az utóbbi években a válogatott szinten nem a magyarokról szól a vízilabda. Reméljük, Tokióban nem így lesz, hiszen azt látjuk, a lányokban és a fiúkban is benne van a jobb szereplés.

Ami az úszókat illeti, már az első nap a nyílt vízi úszásban Rasovszky Kristóf megszerezte a magyar szakág első felnőtt világbajnoki aranyát 5 kilométeren, a dupla távon negyedik helyével olimpiai kvótát szerzett, s ugyan kicsivel lemaradt a dobogóról, de így is elmondhatjuk, nagy reménysége lesz a magyar sportnak Tokióban.

Egy másik Kristófról is elmondhatjuk ugyanezt, aki hasonló eredményeket hozott. Milák Kristóf ugyanis 200 méter pillangón világcsúccsal győzött. A 2000-es születésű óriási tehetség féltávon negyedik lett, s nem volt teljesen elégedett, de ahogy a szakértők megjegyezték, ez a negyedik hely csak további lökést adhat neki a jövő év előtt.

A 200 méter női pillangón is magyar aranynak örülhettünk, hiszen a maga számára is meglepetést okozott Kapás Boglárka, aki 26 évesen először lett világbajnok, s az elbűvölő úszónő ismét sokaknak lett a kedvence. Hosszú Katinka, a magyar sport állócsillaga pedig az idén sem hagyott bennünket aranyak nélkül. Azt gondolhatjuk, neki ez csak papírforma, de fontos tudatosítani, magánéleti problémái után rengeteg edzéssel és hatalmas lelki erőnek köszönhetően került ismét a csúcsra, hiszen a két arany és óriási fölény nem véletlen.

Örüljünk, hogy ilyen remek magyar úszóink vannak, akik az öt aranyérem mellett remek eredményeket hoztak. Érdekes módon más „színű” érem nem lett, de ismét bebizonyosodott, továbbra is élmezőnyben van a magyar vizes sport.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/31. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.