Aranyos magyarok 1. - Szilágyi Áron újra bearanyozta a napunkat!
Mindig az első a legkedvesebb! Azt soha nem felejtjük el! Különösen, ha a harmadik! Szilágyi Áron kardvívásban szerzett aranyérme Magyarország első olimpiai érme a tokiói olimpián, és rögtön a legfényesebb! Sorrendben a harmadik aranyérme Londont és Riót követően!
Senki sem nyert még három olimpiai aranyat férfi kardvívásban, egyedül ő! Ez jó mulatság, férfimunka volt, Áron! Szilágyi egy olimpia-specialista! Az öt karika tétje másokat letaglóz, őt feldobja, sikerorientálttá varázsolja! Két olimpiai játék között igazán nem kényeztet el minket világraszóló győzelmekben a vívóvilágversenyeken. Becsúsznak vereségek, és a vívóknál elég egyetlen egy botlás! Náluk nincs vigaszág, besurranó pálya, második lehetőség. Kard ki kard, aztán jöjjön, aminek jönnie kell! És szolgáltja is az olimpiákon a győzelmeket kardban, a leginkább magyar vívószámban. A legutóbbi három olimpián ez így történt, nyomdokaiba lépve a nagy elődöknek: Kabos Endrének, Gerevich Aladárnak, Pézsa Tibornak, Kárpáti Rudolfnak, Szabó Bencének, sőt túl is szárnyalva őket, mert egyikük sem szerzett kard egyéniben három olimpián aranyérmet.
Mert ugye szereztünk már gyönyörű aranyérmeket párbajtőrben is, de a magyar mégis csak egy kardnemzet. Már csak a ló hiányzik alólunk, hogy olyan igazi harcosok legyünk, mint a honfoglalóink! Sajnos Tokióban erre nincs is remény, mert lólengésben most nincs egy Magyar Zoltánunk vagy Berki Krisztiánunk!
Rendkívül rokonszenves sportoló Szilágyi Áron! Mentes minden celeballűrtől, a dicsőség soha nem száll a fejébe! Megmaradt ugyanolyan szerény sportolónak, igazi magyar embernek, mint amikor elkezdte sportpályafutását. Esélyes volt? Igen! De ahogy elmondta a győzelme után: „egy olimpián nincs papírforma, egyszerűen nem létezik. Láttam én már remegő lábú ranglistavezetőt kikapni egy utolsó helyre rangsorolt bolgártól, és láttam világbajnokokat, akik mintha azt sem tudták volna, hogy milyen eseményre jöttek. Ez ilyen, ez egy olimpia.” Szilágyi Áron maga az olimpia!
Bevallom őszintén, hogy az idegfeszítő küzdelmek előtt néha elgondolkodom azon, hogy nézzem-e az élő közvetítést, vagy várjam meg az eredményt, és azt követően nyugodtan, minden izgalom nélkül, csak az adott sportág szépségére és a magyar győzelemre összpontosítva nézzem meg felvételről. Szilágyi esetében is hasonló cipőben jártam. De mivel a döntő előtti fordulókban láttam őt nagyon magabiztosan, nagyon összpontosítva és rendkívül elszántan vívni, ezért vettem a bátorságot, és végig néztem a döntőt is! Nem kellett csalódnom!
Az eredményhirdetésben viszont kicsit csalódtam: ahogy ott állt magányosan a dobogón a három érmes, köztük a legmagasabb fokon a mi Áronunk a maszk mögé rejtett érzelmeivel, a maszk alól átszűrődő himnuszénekléssel, csak a kameráknak integetve. Az éremátadók is csak óvatosan közelítették meg a győzelmi dobogót, gyorsan a győztesek kezébe adták az érmet, akik saját maguk akasztották a nyakukba. Kényszer szülte felemás olimpia ez a tokiói, de igazi győztesekkel!
Ha az olimpia ideje alatt minden napra jutna egy ehhez hasonló magyar siker, talán a végén még meg is szoknánk az ilyen fajta eredményhirdetéseket, csak hangozzék fel a magyar himnusz, csak kússzon fel az árbócra a magyar zászló!
