2020. november 14., 18:18

Amerika választott, a sportolók is

Az Egyesült Államok elnökválasztása az elmúlt héten új színt vitt a sajtó 2020-as évébe, hiszen a koronavírus mellett másról is lehetett érdekes információkat adni, miközben az eredmény sokáig nem volt egyértelmű. Amint az sokszor a sportban is lenni szokott. nemcsak a focikedvelők számára.

LeBron James
Fotó: TASR / AP

A sport pedig történelmének kezdetei óta összefügg a politikával. Gondoljunk csak az ókori olimpiai játékokra, vagy ha nem akarunk ilyen messzire visszamenni az időben, akár a múlt évszázad megosztó politikai irányzatai és a sport közötti összefonódást is felidézhetjük. Az 1980-as és 1984-es olimpia jól példázta, hogy a sportolók távolmaradása messze esett a békeközpontúságtól. Sportolói karrierek értek véget ötkarikás érmek nélkül, mert a keleti, vagy éppen a nyugati sportolók sorsáról a politika döntött.

Azóta sok dolog megváltozott. Mindenki belátása szerint eldöntheti, milyen irányba, de egyértelmű, hogy a sportolók, köszönhetően a közösségi média hatalmának, a korábbinál nagyobb figyelmet kapnak. A választások esetében pedig kulcsfontosságúvá vált a fiatal generáció megszólítása, amelyet rendszerint kevésbé érdekel a politika.

Pedig egy akkora országban, mint az Egyesült Államok, valóban nagy kihívás bevonni őket a politikába. Első pillantásra ugyan jó ötletnek tűnhet akár olyan celebek indulása is, amilyen Kanye West, de ismerve az amerikai rendszert, az is nyilvánvaló volt, hogy nem nagyon rúghat labdába, mert az Instagram-követések nem eredményeznek feltétlenül szavazatokat. A dolog ennél sokkal összetettebb, a sikerre hajtó jelölt csapatának tehát az élet minél szélesebb rétegeiből kell népszerű és elismert személyeket keresnie, maga mellé állítania, hogy a csatornák sokaságán közvetített üzenetek eredményesek legyenek.

Tájainkon is egyre több sportoló lett eredményes a politikában, néhányan ott vannak a parlamentben. S bár az Egyesült Államokban nem törnek minden esetben szenátusi babérokra, azért a karrier befejezése után sem árt, ha a megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik az ember. Egyébként pedig a politikai döntéshozatal arra is hatással lehet, milyen mozgástér nyílik a sztársportolók számára, és hogyan tudják például a tőkéjüket forgatni.

Különben talán el sem tudjuk képzelni, mekkora üzlet maga a választás, hiszen a közzétett információk alapján mintegy 14 milliárd dollárt adományoztak a 2020-as választásokon induló amerikai politikusoknak. Az összeg valamennyi induló politikusra vonatkozik: képviselő- és szenátorjelöltekre, kormányzói tisztségért indulókra és az Államok elnökjelöltjeire egyaránt. Az elnökségért nemcsak Donald Trump hivatalban lévő elnök és Joe Biden, a demokraták jelöltje indult, hanem a Zöld Párt és a Libertárius Párt is indított jelöltet, illetve hat egyéni jelölt is bejelentkezett a posztra. A politikusok kampányát támogató mintegy 14 milliárd dollárnyi adomány az NPR értékelése szerint abszolút rekord, kétszerese a 2016-os választásokon felajánlott összegnek.

A támogatások – a nagyságuk ellenére – nem minden esetben segítették a politikusokat a céljaik elérésében. A Demokrata Párt és adományozói például rengeteg pénzt fektettek abba, hogy növeljék a szövetségi szenátusi bársonyszékeik számát, sőt, akár többséget is szerezzenek a törvényhozás felsőházában.

A pénz mellett persze a kiállás is nagyon fontos. Az NBA nagyjai közül például LeBron James, Magic Johnson is Joe Bident támogatta. Tegyük hozzá, Donald Trump nem volt túl népszerű a kosárlabdások táborában, amely sportág képviselői a pár hónappal ezelőtti zavargások idején is a színesbőrűek jogaiért folytatott harc mellett törtek lándzsát, szemben az elnökkel.

A NHL egykori nagy alakja, Bobby Orr ugyanakkor a leköszönő elnök mellett tette le a voksát, de az amerikai foci legendája, Brett Favre is Trumpot népszerűsítette. Biden az információk szerint nagy hokirajongó, de talán éppen a kosárlabda egykori csillagai közt akadt a legtöbb sportolói támogatója. Más sportágak területéről többek közt olyan személyiségek álltak ki mellette, akik nem feltétlenül amerikaiként váltak ismertté, gondoljunk csak a sakkozó Kaszparovra, vagy a tenisz világából Martina Navratilovára.

Egyébként is elmondható, hogy a demokrata jelölt liberális támogatása a sportélet köreiben is megmutatkozott, s ezúttal kevésbé volt látványos a republikánus sztárparádé. Mike Tyson, vagy több küzdősportos és autóversenyző neve azért csak megjelent Trump mellett. Az okok egyértelműek: a republikánus politika kevésbé vonzó a szabadabb elvű sztárvilág számára, így végső soron a polgárok kisebb csoportját tudta megszólítani.

Az azonban már most is nyilvánvaló, hogy a digitális kihívás szerepe egyre növekedni fog a választási kampányokban, hiszen az amerikai elemzők mindent mérni akarnak. Feltehetően az is kiderül, milyen szerepük volt az ismert személyiségeknek (és ezen belül a sportolóknak) a választási eredményekre. Azt azonban láthatjuk, hogy a sportcelebek még nem képesek olyan szerepet betölteni, hogy akár magasabb szintre is kerüljenek. Üzleti celeb már volt amerikai elnök, de a sportcsillagok még messze vannak a Fehér Háztól.

Megjelent a Magyar7 2020/46.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.