2023. február 15., 12:51

Alpesisí-vb: Shiffrin szakított az edzőjével

Az alpesisízés jelenlegi első számú alakja, az amerikai Mikaela Shiffrin a franciaországi világbajnokságon váratlanul bejelentette, hogy elköszönt edzőjétől.

Mikaela Shiffrin
Fotó: TASR/AP
A Mike Dayjel eltöltött közös hét év után úgy döntöttem, hogy továbblépek és csapatomat a jövőben más vezeti majd

- írta szerdai közleményében a 27 éves sztársportoló, aki elsősorban a váltás időzítésével lephette meg a szakembereket és rajongóit.
Day utódjáról Shiffrin egyelőre nem nyilatkozott, az amerikai válogatott ugyanakkor közleményben jelezte, hogy

a csapat legjobbja a szezon hátralévő részében a válogatott edzők maximális támogatását élvezi majd.

A kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok versenyző rendkívül kiemelkedően teljesített eddig a szezonban, a világkupában már megdöntötte Lindsey Vonn vk-győzelmi csúcsát és a jelenlegi 85 sikerrel eggyel van elmaradva Ingemar Stenmark abszolút rekordjától.

A világbajnokságon ugyan a kombinációt a szlalom utolsó előtti kapujánál elrontotta és biztos érmet, akár aranyat hagyott ezzel veszni, később viszont szuperóriás-műlesiklásban javított és ezüstöt nyert.

Ráadásul a vb-n most következik az a két egyéni szám, melyben abszolút favoritnak számít, csütörtökön rendezik ugyanis az óriás-műlesiklást, majd szombaton a szlalomot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.