Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött
A német Alexander Zverev, a férfi tenisz-világranglista harmadik helyezettje hónapokon keresztül komoly mentális problémákkal, kiégéssel küzdött.

"Nem voltam túlságosan motivált, nem igazán volt kedvem edzeni és nem élveztem a pályán töltött időt" - nyilatkozta. Zverev felidézte, hogy az ausztrál nyílt bajnokság döntője után - amit elveszített Jannik Sinnerrel szemben - rossz döntéseket hozott, mert ahelyett, hogy otthon pihent volna és feldolgozta volna a történteket, csak három napot töltött otthon, majd egyenesen egy argentínai tornára ment. "Ez hiba volt, és megfizettem az árát" – mondta önkritikusan.
Ezzel arra utalt, hogy a következő hat tornán - februártól áprilisig - az elődöntőig sem jutott el. A hamburgi születésű játékos kijelentette, hogy mostanság ismét jobban érzi magát.
"Frissebb a fejem. Talán nem fogom a legjobb teniszemet mutatni Kanadában, majd Cincinnatiban, de mire elkezdődik az amerikai nyílt bajnokság, újra esélyes leszek a címre" - jegyezte meg. Az év negyedik Grand Slam-tornája három hét múlva rajtol.
Miután Wimbledonban az első fordulóban kiesett, a német teniszező napokig edzett Rafael Nadal akadémiáján, Mallorcán.
"Azt mondja, képes vagyok megnyerni egy Grand Slam-tornát, de csak akkor, ha bátrabban játszom. Ezt én is tudom, de tőle hallani egészen más érzés" - magyarázta Zverev. Ezen a héten Zverev a torontói versenyen játszik, két mérkőzést már megnyert, a nyolcaddöntőben pedig az argentin Francisco Cerundolóval találkozik vasárnap.